A 90-es évek végén lett Vietnám kedvelt úti cél a nyugati utazók körében. Hiába nőtt az érdeklődés a délkelet-ázsiai ország iránt, a turizmus még mindig gyerekcipőben jár. Bár pont ez adja az ország varázsát.
A központ, Hanoi egészen különleges élményt nyújt a látogatóknak. A főváros olyan, mint egy zümmögő méhkas, hiszen a helyiek és a turisták robogóval járnak. Az utazóknak nem szabad kihagyni a Ho Chi Minh Múzeumot és a hozzá tartozó mauzóleumot, ahol az ország függetlenségét 1945-ben kikiáltó államfő nyugszik. A múzeumba való belépés előtt azonban szigorú katonai ellenőrzésen kell átesniük a látogatóknak, Vietnámban egyébként sem ajánlatos a személyi okmányok nélkül közlekedni.
Az ország legnagyobb városa azonban nem Hanoi, hanem a korábbi főváros Saigon, amely egy ideje a Ho Chi Minh City nevet viseli. A 8 millió lakosú nagyváros a járművek paradicsoma, számtalan autó, busz, moped, motor, kerékpár és riksa rója az utakat. Szinte megoldhatatlan leckét adva fel a gyalogosoknak, ha át akarnak jutni az úttesten.
A nagyvárosokon kívül Vietnám azonban teljesen más arcát mutatja. A falvakban
élők ugyanis földművelésből és állattartásból tartják fent magukat. Vidéken minden smaragdzöld színben ragyog köszönhetően a zöldellő rizsföldeknek.
Az ország legnagyobb szigete Phu Quoc. A szigeten igazi dzsungelkalandban vehetnek részt a nyaralók, de a hatalmas borsültetvényeket is érdemes meglátogatni. A központban, Duong Dongban azonban már egészen nagyvárosi a hangulat: csillogó szállodák, kiépített strandok, éjjel-nappal nyitva tartó, elegáns éttermek. Vétek kihagyni a sziget piacait, elsősorban a csónakokból álló úszópiacot. A kofák friss gyümölcsöket és zöldségeket kínálnak legtöbbször. Kötelező megkóstolni a vietnámi különlegességet a rózsaszín héjú és fehér húsú sárkánygyümölcsöt.
A Mekong folyó deltája szintén egy izgalmas hely, mindenhol patakok és csatornák. A torkolatban lakóknak nemcsak az üzleteik úsznak a vízen, hanem a családok - a nagyszülőktől a kisgyermekekig, sőt a házi állatok is - kisebb nagyobb hajókon élnek. Akiki nem kereskednek, azok a földművelésből élnek. A Mekong deltája Vietnám éléskamrája, itt termesztik a legtöbb rizst az országban.
Az ország a Dél-Kínai-tenger partján fekszik, a tenger egész évben kellemesen meleg. Januárban és februárban igazi strandidő van a térségben, ilyenkor érdemes az európai telet a vietnámi nyárra cserélni. A tengerpartot a búvárok is nagyok kedvelik. Több remek merülőhely van a térségben, ahol szinte hemzsegnek a bohóchalak és más színes és érdekes vízi élőlények.
Álmoskönyv a szexről, kattints ide! Európa első vízibusza Budapesten csobban a Dunába, kattints ide! Nyereményjátékunkat itt találod!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!