Bárki kipróbálhatja a téli olimpia sportágait Innsbruckban

2010.02.25. Innsbruck már kétszer is a téli olimpia házigazdája lehetett, 1964-ben és 1976-ban, és az idén is rendeznek egy "amatőr" olimpiát. Akik a vancouveri tévéközvetítéséket figyelve kedvet kaptak az olimpiai sportágak kipróbálásához, azoknak még maradt néhány hetük, hogy elutazzanak Tirolba, és valóban beleéljék magukat a világ legjobbjainak helyébe.

Az Innsbruck környéki hegyekben nem csak síeléssel tölthetjük az időt, hanem ellátogathatunk az olimpiai helyszínekre is. Az egykori világjátékok helyszínén ugyanis minden évben amatőr olimpiát rendeznek.

bobAz Igls melletti bobpályán a 12 évnél idősebbek már 30 euróért lecsúszhatnak a jégteknőben egy igazi bobbal. Az egyik lehetőség, hogy egy profi kormányos mögé 5 civil bobos ül be. De 2 profi közé is beülhet 2 amatőr egy valódi négyes bobba! Ha kíváncsi vagy a legszexisebb bobversenyzők egyikére, kattints ide! Néhány kilométerrel arrébb a SkiWelt egyik hegyén, a Hopfgartenen síugró leckéket vehetünk 50 euróért. Seefelden pedig a biatlonnal ismerkedhetünk meg, itt a 2 órás tanfolyam 50 euróba kerül.

Innsbruck az Alpok égig érő hegyláncai között, az Inn folyó partján fekszik, az osztrák Tirol tartomány központja. A város a nevét a rajta keresztül hömpölygő folyóról kapta: "Inn hídja". (Forrás: Sí TV )
Tóth Vera Las Vegasban járt, kattints ide! A Pitt-Jolie család Velencében romantikázott, olvasd el itt! Kate Moss síelni tanul, kattints ide!

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció