"Ezzel a társulással a világ egyik legnagyobb és legnyereségesebb
ruházati vállalata jött létre" - nyilatkozta Phillips Van Heusen
üzletember a New York-i sajtótájékoztatón. Az üzlettel mindkét márka
jól jár, és ez jót hatással lehet a termékekre, hiszen amíg a vagány
amerikai stílust képviselő Tommy Hilfiger cuccok elsősorban Európában
népszerűek, addig a kortárs és modern divatot megjelenítő Calvin Klein
holmikat különösen az Egyesült Államokban hordják szívesen.
A két
márka által termelt bevétel 4,6 milliárd dollár körül mozog, ami a
divat szétforgácsolt világában kivételesen nagy összeg. Tommy Hilfiger
a 90-es évek legismertebb amerikai márkája volt, ami elsősorban a
rapzenészeknek volt köszönhető. A klipekben gyakran feltűnt a
jellegzetes kék-fehér-piros logo. A vevők száma azonban lecsökkent,
így 2005-ben el kellett adni a céget a brit Apax Partnersnek 1,6
milliárd dollárért. Az új menedzsment drasztikus változást léptetett
életbe, áthelyezte a székhelyet Amszterdamba, és Európában próbálta
meg felépíteni a márkát. A célcsoport a tehetősebb réteg volt, így
sikerült életet lehelni a márkába. Apax a sikerek hatására 2008-ban
tőzsdére akarta vinni a céget, de a gazdasági válság közbeszólt. A
tulajdonosváltásról szóló pletykák hetek óta keringtek a szakmai
berkekben, és végül beigazolódtak. Ahogy Calvin klein tanácsadóként
segíti a munkát, úgy Tommy Hilfiger sem tűnik el a süllyesztőben.
"Továbbra is aktívan kiveszem a részem a munkából" - közölte a
társaság névadó alapítója, aki vezető tervezőként dolgozik a jövőben.
Az új cég első termékei ősztől kerülnek a boltokba.
Rá sem lehet ismerni a korábbi bombázó sztárszínésznőre - részletek és fotók itt. Össze-vissza kefélt barátnője mellett a sztárénekes - megtudhatod, hogy kiről van szó, ha ide kattintasz. Félig kopasz az ex-Spice Girl - a sokkoló fotóért kattints ide!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!