Manapság több az esküvő szeptemberben, mint nyáron, így nem tűnik elkésettnek az igyekezet, hogy megosszuk veled a legszebb szerelmes idézeteket, amellyel a meghívókat díszíthetitek. A szöveg ugyanis nemcsak a vendégeknek jelent sokat, de ti magatok is életetek végéig emlékeztek majd arra, milyen úton indultatok először együtt – ennek pedig egyik alapköve az esküvői meghívó. Örök emlék gyanánt egyet keretezzetek be, hogy mindig emlékezzetek majd!
Mi nem hirdetjük fennen hangos szóval,
Csak Te, csak Én, örökké és holtomiglan,
Mi megpróbálunk boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén igazán szeretni. (Stendahl)
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!
Szeretem a mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretni lehet.
(Petőfi Sándor)
A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyet, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lehet. (Pilinszky János)
Tehozzád szegődtem... (Nagy László)
Ígérd meg azt, hogy kezed
Kezemből vissza nem veszed,
S hogy szeretni fogsz akkor is,
Mikor már én is vén leszek.
(Heltai Jenő)
Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, légy hű mindhalálig.
(Madách Imre)
Ha szeretned kell, tedd ezt a semmiért,
csak a szerelemért, önmagáért. (Elisabeth Barrett Browning)
Hiszem, hogy egymást szeretve,
egymást megértve, könnyebb lesz élni,
s bármi sors állna is elénkbe,
a boldogságot el fogjuk érni.
(Ady Endre)
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem másé nem lehetsz,
Én is csak a Tied, ha igazán szeretsz.
(Goethe)
Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel nekem,
S hogy megosztod az életed velem.
(Vörösmarty Mihály)
Amit szívedbe rejtesz,
mint vállalni a legnagyobb kockázatot.
Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe.
Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben.
Elfogadni sebezhetőségünket.
Én pedig szeretlek.
(Helen Thomson)
Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot. (Gabriel Garcia Marquez)
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!