X-Faktor: Megvan a legjobb 50 továbbjutó

2011.10.02. Több ezren jelentkeztek idén is az RTL Klub népszerű és sikeres énekes-tehetségkutató showműsorába, az X-Faktorba. Négy válogató után a már jól összeszokott mentorcsapat tagjai, Keresztes Ildikó, Malek Miklós, Geszti Péter és Nagy Feró 150 tehetségeket juttatott be a Táborba. Közülük 100-an már ki is estek az X-Faktor szombati adásában.

A Táborba bejutott 150 produkció három körön esik át. Minden lépcsőfoknál ötvennel lesznek kevesebben. A szombati adás első megmérettetésénél az énekes tehetségeket véletlenszerűen hármas csoportokba osztották be, ezt követően választottak egy dalt, amit immár csapatként kellett előadniuk, a gyakorlásra pedig alig egy nap állt rendelkezésükre. A mentorok pedig egyénileg értékelték a teljesítményüket. A meghallgatás során a 150-ből 50 produkciónak a zsűri ítélete alapján rögtön távoznia is kellett az X-Faktor Táborából. A második fordulóban a mentorok fotók alapján döntöttek, hogy kik azok, akik folytathatják a szereplést a legjobb 50 énekes között. Közülük kerül ki a vasárnapi adásból az a 24, aki továbbjut a Mentorok házába és esélyes rá, hogy benne legyen abban a 12-ben, aki bekerül az élő műsorba. A Tábor vasárnapi epizódját 19.00 órától láthatják a nézők.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció