Háromszázan ragadtak futócipőt, hogy együtt kerüljék meg a tatai Öreg-tavat Vadon Janival. Még a rádióst is meglepte, hogy egy hirtelen ötletből ekkora megmozdulás született. Amikor Rákóczi Feri megkérdezte, miért nem hallgatókkal együtt fut kollégája, rövid időn belül
kétszázötvenen regisztráltak az eseményre. Sőt, helyi sportszervezők és támogató cégek is bejelentkeztek a Morning Show-ban. A Class FM nagydumás műsorvezetője el is határozta, hagyományt teremt ezzel a futással.
„Amikor megláttam a hatalmas tömeget, az volt az első gondolatom, hogy ez most olyan, mint annak idején Woodstock lehetett. Hihetetlen, hogy egy hirtelen ötletből ekkora esemény pattant ki, méghozzá önszerveződő módon. Nagyon felemelő érzés volt látni, hogy az emberek nyitottak egy ilyen pozitív kezdeményezésre. Óriási élmény volt, hiszen nem számítottunk rá, hogy ennyi embert mozgatunk meg mind átvitt, mind a szó szoros értelmében. Jó volna ebből hagyományt teremteni” – árulta el mosolyogva Jani.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!