Szolid Kiadó, kiadós Korda-buli

2011.08.13. Két olyan koncertet is rendeztek pénteken, a Sziget harmadik napján, melyek a kihagyhatatlan kategóriába tartoztak. Természetesen nem a Prodigyre gondolok (egyáltalán hazautaztak a legutóbbi itteni fellépésük után...?), hanem az Európa Kiadóra és a csodálatos Korda György-Balázs Klári kettősre!

„Őszintén szólva nem tudom, hogy kerültünk ide, talán mert Európa Kiadó a nevünk” - kezdte mondandóját a maga pikírt stílusában a kultikus zenekar vezéralakja, Menyhárt Jenő az Európa Szsínpadon, ahol egyedüli hazai zenekarként lépett fel csapatával. Persze tény, 2004-ben például a Nagyszínpadon (!) kapott helyet a Kiadó. Döbbenetes volt látni, hogy a Küldj egy jelet vagy éppen a Popzene című örökzöldeket, melyek hazai médiumban gyakorlatilag csaknem húsz éve nem hallhatóak, több százan ordibálták a szép számú közönség soraiból, pedig bevallom, tartottam attól, hogy haveromon meg rajtam kívül az odatévedő olasz, német, akár magyar fiatalok letaglózva állnak majd ott. De nem, az este egyik nagy pozitívuma az volt, hogy – kicsit amúgy szolid pénteki előadása ellenére - az Európa Kiadó ma is él, nemcsak a maga valójában, hanem az emberek szívében is (ez egy kicsit csöpögősre sikeredett, no nem baj...). A Pizza Forte Volt Teraszon aztán jött a csúcspont: Korda György és Balázs Klári! A pokol vidám játszóház lehet ahhoz képest, ami ezen a helyszínen kialakult, a népszerű énekes-házaspár ismét fergeteges koncertet adott, pedig már kilenc éve (!) boldogítanak bennünket a Szigeten. (Egyszer sajnos nem jöttek el.) Klárika még két fiatal srácot is kihívott magához, hogy táncoltassák meg, talán Gyuri bácsi már nem elég neki...? Nem, ebbe bele sem merünk gondolni... Szombaton jön a fesztivál negyedik napja, azonnal indulás kifelé a Hajógyárira!

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció