2008 óta tart az új rendszer, vagyis nem szerdától (amikor volt nulladik nap, keddtől) keddig, hanem hétfőtől, a mínusz egyedik naptól vasárnapig megy a tombolás. A „mínusz egy” ezúttal Geszti Péter volt teljes valójában, zenei pályafutásának legfőbb állomásait felvonultatva, és már ezen a napon hatalmas volt az érdeklődés. Nem csoda, hiszen egy koncerten belül látni a „retró-Gesztit”, vagyis a Rapülőket, a közelmúlt sztárját, a Jazz+Az-t, illetve a ma Geszti Péterét a Gringo Starral, minden bizonnyal egyszeri és megismételhetetlen, ha nem is pillanat, de néhány óra volt. A 47 éves polihisztor oda is tette magát, és ami a legfontosabb: jól is érezte magát, ez pedig átragadt lelkes közönségére is. A bemelegítés tehát megvolt, és bár még csak a nulladik nap következik, alighanem a kedd este lesz a fesztivál legnagyobb szenzációja, érkezik ugyanis – először Magyarországon – a nagyszerű Prince. Az afro-amerikai zenész utánozhatatlan stílusa, zsenialitása minden kétséget kizáróan elbűvöli a hazai közönséget is, amely vélhetően együtt könnyezik majd vele a Purple Rain maratoni hosszúságú gitárszólója alkalmával. Az említett slágert tartalmazó, azonos nevű nagylemezből tavaly év végéig 13 millió példányt (!) adtak el csak az Egyesült Államokban... Lesz persze más is ezen a napon, álljon itt a Sziget Sajtóiroda hivatalos programajánlója: Aki nem Prince-szel tart a nulladik napon, hanem mondjuk kedvenc hazai együtteseinek dalait szeretné hallani egy szimfonikus zenekar előadásában, annak este nyolctól a Pesti Est Világzenei Nagyszínpadnál a helye. A helyszínen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tizenegy hazai együttes két-két, azaz összesen 22 klasszikus popdalának nagyzenekarra hangszerelt változatát mutatja be élőben. Nagyzenekari kísérettel fellép: a Heaven Street Seven, a Balkan Fanatik, a Freshfabrik, a Vastaghúros Swetter, a Belmondo, a Pannonia All Star Ska Orchestra km. Harcsa Veronika és Kiss Erzsi, Rúzsa Magdi, az Isten Háta Mögött, a Budapest Bár km. Kollár-Klemencz László és Lovasi András, a Hiperkarma és Caramel. A nulladik napon a Rock-Metal Nagyszínpad ad otthont a Kelet-Európa Express néven futó programoknak, melynek keretében három kiváló, káeurópai kötődésű zenekar lép fel a helyszínen. A Kelet-Európa Express egyből a csúcsról indul, hiszen először a modern klezmer zene legjobbjai lépnek fel a helyszínen. A több mint huszonöt éves múltra visszatekintő, amerikai Klezmetics zsidó zenei ünnepe 17.00-kor veszi kezdetét, és egészen este hétig tart, amikor a Boban Markovic Orkestar váltja őket a színpadon. Boban Markovic időtlenül népszerű balkáni rezesbandájának elementáris erejű muzsikájára hazánkban és nyugaton is Emir Kusturica filmjeinek – a Cigányok idejének, az Arizonai álmodozóknak és az Undergroundnak –, illetőleg Goran Bregovic filmzenéinek köszönhetően kapott rá a közönség. Mindig szívesen látott, visszajáró vendégek ők hazánkban, ami nem csoda, hiszen többször is léptek fel nálunk Rúzsa Magdival együtt. Markovicék rezes bemutatója után már csak egy koncert lesz a helyszínen: este kilenckor kezd a Leningrad, Oroszország legdörzsöltebb és legismertebb skabandája. Akikben még ezt követően is marad szufla és a maximumot akarják kihozni magukból már a nulladik napon is, azok feltétlenül legyenek ott este tizenegy magasságában az A38-Wan2 Színpadnál, ahol ekkor kezdődik a Roots and Routes International Tehetséggondozó Program Art N Go projektjének szigetes rendezvénye. Előadásuk a legszélesebb műfaji határokat járja át; a kortárs tánctól a popzenén és a dubstepen át a slam poetryig szinte minden aktuális műfajt felhasználtak a fiatal alkotók. Résztvevő országok: Magyarország, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Románia.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!