Az RTL Klub rendhagyó körülmények között mutatta be új tavaszi műsorait. A tavaszi rétté varázsolt stúdióban Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója elmondta, hogy rövid időn belül a délutáni műsorsávtól kezdődően egészen a késő esti órákig szinte teljesen megújul az RTL Klub programstr...
"Döbbenetes! A VV4, agresszív viselkedés miatt kizárt játékosa, Márki Zsuzsi (24) emberi mivoltából kivetkőzve megtámadta, ütötte, rúgta a Blikk egyik munkatársát tegnap fényes nappal egy bevásárlóközpontban."
A sztárok is nehezen élik meg a válságot. S miután a fizetésükből képtelenek megélni, mellékállást vállalnak. Csengeri Attila például alkuszcéget alapított, hogy biztosítsa családja jövőjét.
Manapság számos példa bizonyítja, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell döntenie az anyaság örömei és a szakmai kiteljesedés között. Az idei Glamour Women of the Year versenyében is több édesanya van a jelöltek között. D. Tóth Kriszta és Polyák Lilla is azt vallja, ügyes szervezéssel és egy ...
„Nem tudom" – szűkszavúan ezt válaszolta Ambrus Attila arra a kérdésre, hogy mit csinál az első napon, miután kijött a börtönből. Január 31-én, három óra óta szabad ember a Viszkis rabló, aki 200 millió forinttal rövidítette meg a bankokat a kilencvenes évek végén.
Új év, újabb nagyszabású jótékonykodások: Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani 2012-ben sem áll meg. A Class FM ébresztő show-jának műsorvezetői még novemberben indítottak el hirtelen ötlettől vezérelve egy gyűjtést, amelynek lényege az volt, hogy a rádióhallgatók biztosításainak á...
Norbi éppen szokásos teniszezéséről jött vissza, amikor látta, hogy autója két oldalát és hátulját végigkarcolták. Egyértelmű, hogy szándékos rongálás volt.
"Sarka Kata egy éve kezdte a médiaképzést, így mostanra már okleveles szakemberré kellett volna válnia. Hajdú neje azonban kénytelen volt halasztani szétszakadt mellimplantátuma miatt."
Tavaly a Csillag Születik elképesztő sikereket ért el. 2011-ben a televíziós márkák versenyében az X-Faktor és a ValóVilág után a harmadik legnépszerűbb volt a kereskedelmi korcsoport körében. Így érthető, hogy sokan megirigyelték az elmúlt széria felfedezettjeitnek sikereit, legyőzték bát...
Támadnak az élőhalottak! Vámpírok, vérfarkasok és zombik lepik el hamarosan az utcákat, senkinek nincs menekvés, a vérontás és a röhögés garantált. Az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozata, az MTV saját gyártású Death Valley című horror-komédiája végre Magyarországon.
Egy éve még egyikük sem számított rá, hogy versenytársak lesznek. Kevesen tudják, hogy Fábián Juli volt az egyik, aki ott volt, mikor Wolf Kati elindult az ismertség felé. Juli volt ugyanis Kati énektanára a 2010-es X-Faktorban. A két énekesnő most a Glamour Women of the Year legjobb éneke...
"Hamarosan kés alá fekszik VV Gergő. A villa alfahímje a bokszgálán kapott akkora öklöst Csabától, hogy eltört az orra, ezért úgy döntött, megmutatja egy szakembernek."
A Susogós Mackók mellett január közepétől újabb saját gyártású minisorozattal jelentkezik a Comedy Central. Az És Ubul bolondos főhőse különböző jól ismert mesék emblematikus jeleneteit zavarja meg, ezzel sikerül újraértelmeznie a történeteket, és kissé átalakítania a megszokott happy ende...
"Újabb férfiszívet tört össze Muri Enikő, az X-Faktor legjobb női hangjának és a Vasas futballistájának, Papizsanszkij Arturnak románca ugyanis úgy tűnik, máris zátonyra futott."
Bódi Sylvi, Dukai Regina, Debreczeni Zita, Horváth Éva és Zimány Linda egy pörgős év után, néhány nap pihenésre váltott. A Covergirls számára egész évben nem volt megállás, így mindannyian megragadták az alkalmat, hogy 2011 utolsó perceit lazítással töltsék, hogy aztán az újévet a tőlük me...
A GLAMOUR negyedik alkalommal adja át 2012. márciusában a Women of the Year elismeréseit. Ezúttal is a legtehetségesebb divattervezőket, modelleket, énekesnőket, színésznőket és műsorvezetőket díjazza a magazin egy hatalmas gála keretében.
Csak az Aktívnak adott exkluzív interjút a Megasztár 2 győztese és a tehetségkutató negyedik szériájának akkor 14, jelenleg 17 éves döntőse, Hien, kettejük friss párkapcsolatáról.