Ők verhetik össze egymás a Való világban - Erdei Zsolt asszisztál

2011.12.08. Vasárnap rendezik a Való Világ 5 Boksz Gáláját, amelyre már másfél hete, napi két edzéssel készülnek a villalakók. Ketten azonban lemaradnak a bunyóról.

A nézői szavazás eredményeként a lányok közül Eszter és Veronika került a két utolsó helyre, a fiúknál pedig Gergőt és Fecót nem akarták a nézők a ringben látni. Az edzők, Bunyós Pityu, Miló Viki, Énekes István és Róbert egyhangúan úgy döntöttek, bunyósékhogy a lányok közül Eszter bokszolhat. A fiúk esetében végül a nézői szavazatok döntöttek, Fecó kapta a legkevesebb voksot, így Gergő készülhet tovább a Gálára. A vasárnap 19:00-kor kezdődő Gálát az RTL Klub stúdiójában rendezik, két lány és két fiú páros küzd majd meg egymással. A négy meccs győztese elnyeri a védettséget jelentő lila kendőt, amelynek rögtön hasznát is veszik majd a Gálát követő Kiválasztáson. A Gála kommentátora Horti Gábor lesz, akinek jellegzetes, humoros stílusát a sportrajongók már jól ismerhetik. Erdei "Madár" Zsolt kétszeres profi ökölvívó világbajnok vállalta, hogy Gábor mellett szakkommentátorként közreműködik. A Gála supervisora Tóth Zsuzsanna, a Profi Ökölvívó Szövetség alelnöke. (fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció