Minden eddiginél erősebb mezőny a sztárfutamon

2011.08.22. Szintfelmérésen vettek részt a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamának versenyzői. Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató véleményezte Trokán Nóra, Szőllősi Györgyi, Kaszás Géza, Hajas László és Kunkli Tivadar erőnlétét és tudását.

Összegyűltek a Nemzeti Vágta sztárfutamának résztvevői, hogy a szeptember 18-i futam előtt a versenyigazgató felmérje tudásszintjüket és felkészítse őket lélekben a megmérettetésre. Trokán Nóra, Szőllősi Györgyi, Kaszás Géza, Hajas László és Kunkli Tivadar a budapesti Lovas Akadémiában találkoztak, majd rönvgtön nyeregbe pattantak. Bemelegítés után a sztárok egy kisebb vágtába kezdtek, amely mindenkinek nagyon jól ment. A versenyigazgató megállapította, erősebb a mezőny, mint eddig valaha, s a lányok is esélyesek a győzelemre. „Nincs számottevő különbség a lovasok között. Egy nagyon jól sikerült start esetén rendkívül szoros verseny várható” – állította Szotyori Nagy Kristóf. „A legfontosabb, hogy senkinek ne essen baja, de természetesen idén is az a cél, hogy minél jobban teljesítsek, s ezért mindent megteszek” – jelentette ki Hajas László, aki Atlasz nevű lovával egészen a Nemzeti Vágtáig minden reggel gyakorol a versenyre. Szőllősi Györgyi, a Magyar Televízió műsorvezetője a hajrában szintén rákapcsolt, bár eddig sem hanyagolta el az edzéseket. „Kilenc éve hetente kétszer-háromszor lovagolok, de a versenyre való felkészülés egy kicsit más jellegű gyakorlást igényel. Bevallom, nagyon izgulok, de már alig várom a Vágtát” – mondta a tévés. A jótékonysági sztárfutam a városok és falvak ünnepének egyik legnépszerűbb programja, amelynek résztvevői az általuk választott alapítványnak ajánlják föl nyereményüket: a győztes 100 ezer forintot, a mezőny többi tagja 50 ezer forintot. A futam a szeptember 14-18 közötti Nemzeti Vágta utolsó napján, vasárnap délután rajtol.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció