Kiss Gergely nem szeretné, ha lányai követnék a pályán

2011.11.25. Majd’ két méter magas, 112 kg tömény izom. Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk a marcona külső mögött esendő édesapa, aki gyakran lágyul el két gyermeke, Viktória és Patrícia láttán. A TEVA-Vasas-UNIQA és a magyar vízilabda-válogatott tagja szeretné, ha kislányai sikeresek lennének, bármihez is fognak az életben, ám egyet nem szeretne, ha ők is vízilabdáznának.

 Dr. Kiss Gergely nem akarja, hogy lányai kövessék a pályán és hozzá hasonlóan vízilabdázzanak. A meglepő kijelentés a nemrég megjelent Nevelésünk titkai című interjúkötetben olvasható, amelyben az elismert olimpikon mellett további, saját területükön sikeres hírességről derül ki Polgár Judittól Vekerdy Tamáson át Geszti Péterig, hogy ugyanazokkal a gondokkal, kétségekkel néznek szembe gyermekeik nevelése, terelgetése során, mint bármelyikükiss gergelynk. „Láttam sok gyereket, akik tévútra kerültek, vagy elvesz­tették a pályafutásba vetett hitüket, mert az apjuk vagy az anyjuk híres ember, például híres vízilabdázó volt. Rengeteg előnyt kaptak emiatt jogtalanul, és nem tanulták meg, mi a küzdeni tudás, mi az igazi eredményesség, mi a valódi tartalom. A lányaim állandóan azon rágódhatnának, hogy amit elértek, azt nem önmaguknak köszönhetik. Ez lélekben megnyomoríthat egy embert.” – árulja el az interjúkötetben a sportoló, akiről az is kiderül, hogy bizony elsírta magát, amikor a kis Viki először ment óvodába. „Igyekszem úgy terelni a lányaimat, hogy tudják, csak teljes erőbedobással érdemes űzni azt a sportot vagy hivatást, ami bol­doggá teszi őket. Másképp nincs értelme. Ha lázadó forradalmár vagy Greenpeace aktivista lesz a gyerekem, aki kiköti magát egy tankhajó elé, én akkor is mellette leszek.” – vall gyermeknevelési elveiről a háromszoros olimpikon. A kötetből sok más érdekesség mellett az is kiderül, hogy Patrícia és Viki mindig szurkolnak Gergőnek a fontos mérkőzéseken. A lányok büszkék apukájukra, aki a karácsony előtti időszakban a Bajnokok Ligája csoportmeccsei során kétszer is játszik csapatával a Szeged ellen, az ünnepek után pedig a magyar válogatottal készül gőzerővel az eindhoveni Európa-bajnokságra.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció