Amikor Katie Holmes hozzáment Tom Cruise-hoz, engedelmes kislányként viselkedett, mint akinek nincs is önálló gondolata. Az akkor húszas éveiben járó színésznőnek nem is volt saját akarata, mindenben férjét követte, és a gyereknevelés miatt háttérbe vonult. Most viszont változott a helyzet, hiszen Katie hamarosan ruhakollekciót dob piacra, abbahagyta az önpusztító fogyókúrát, és filmet forgat Ausztráliában. Tom szemében mindez azt jelenti, hogy Katie már nem tartja be a szabályokat, és önálló életet él.
A fotókon egy megkeseredett házaspár látható, akik között nincs kommunikáció, nincs csók, csak komor arcok és rossz hangulat.
A közelállók szerint a szcientológiai egyház ezt nem nézi jó szemmel, egy rossz házasság ugyanis szálka a szemében, és állítólag máris nyomás alatt tartja Cruise-t. Válásra ösztönzik őt, éppen úgy mint a Nicole Kidmannel folytatott házassága idején.
Amikor az ausztrál színésznő lázadni kezdett, már nem volt elég jó Tomnak, így válniuk kellett. Most megismétlődhet ugyanez. "Ha Katie már nem működik együtt, akkor Tomot ösztönzik a dolgok kézben tartására. Ez azonban a jelek szerint nem sikerül neki" - mondta egy szekta-szakértő.
Vadító szexpózokat mutatunk be, lepd meg a pasidat néhány új fogással, kattints ide! Az énekesnő segíteni szeretne hányattatott sorsú nőtársain, kattints ide! Szeptemberi horoszkópodat itt olvashatod el. Szuper nyereményeink itt várnak Rád.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!