A multi-platina lemezes, szédületes nemzetközi karriert befutott
szupersztár, Katy Perry lesz az idei MTV European Music Awards háziasszonya
Berlinben. Az énekesnő az egyetlen az MTV EMA tizenöt éves történetében, aki
két egymást követő show-n is elláthatja a vendéglátó szerepét.
Az energikus és lelkes énekesnő emlékezetessé tette a tavalyi díjátadót is,
hiszen a show nyitányában egy hatalmas cseresznyés rúzst meglovagolva
énekelte el az I Kissed A Girl című slágerét. Katy tavaly nemcsak az est
háziasszonyaként bizonyított, ugyanis elnyerte a Legjobb új előadó díját is.
Az énekesnő még nagyobb durranással készül a közelgő show-ra.
Bruce Gillmer, az MTV Networks International Co-Executive Producere szerint
a lehető legjobb döntés született. "Nagyon sokat gondolkodtunk, ki legyen az
idei házigazda. Nem egyszerű feladat központi szerepet játszani egy hatalmas
zenei eseményen, az MTV EMA jelentős örökségével. De elnézve a tavalyi
show-t, Katy nagyszerű munkát végzett Liverpoolban. Ráadásul jól ismeri a
zene világát, dinamikus és vonzó személyiség, így ő a legtermészetesebb
választás."
Ahogy korábban már kiderült, Katy Perry mellett a Green Day-t, Leona Lewis-t
és a Tokio Hotelt is láthatjuk Berlinben az MTV EMA show-ján.
MTV EMA's 2009 élőben, november 5-én 21:00 órától a Magyar MTV képernyőjén.
Orgazmus minden mennyiségben, vadító pózokat itt találsz. Liptai Claudia Téged is meztelenkedésre buzdít, kattints ide! Szuper nyereményjátékunkat itt találod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!