Madonna szűrét kitették - állítja a Chicago Sun Times, illetve egy annak nyilatkozó forrás. Egészen pontosan Jesus Luz tette ki a popkirálynő szűrét: a 22 éves brazil modell több mint egy évig volt Madonna kedvese, a pletykák már esküvőről és közös gyerekről szóltak. Az énekesnő akkor úgy nyilatkozott, hogy "rengeteg szeretet van még a szívemben egy kisbaba számára". Jesus pedig lelkesen azt mondta, "az apaság egy nagy kaland", és reméli, hogy megérett már a feladatra.
Most azonban vége mindennek. Jesus Luz azt mondta: a rendkívül zsúfolt program, a közös érdeklődés hiánya és a 28 év korkülönbség vezetett a szakításhoz. „Mindenkit meglepett, hogy több mint egy évig voltak egy pár, hiszen más helyen éltek és kevés dolgot csináltak együtt. Mostanra kifogytak minden közös témából” – nyilatkozta egy barát. A pár 2008 decemberében egy közös fotózáson ismerkedett meg. Jesus Luz modellkarrierje Madonnának köszönhetően kezdett felfelé ívelni, de rosszindulatú lenne az a feltételezés, hogy a jóképű brazil csak kihasználta Madonnát.
Meztelen esküvőre készül az énekesnő, kattints ide! Napi horoszkópodat itt találod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!