Fanni nagy örömmel mondott igent a sorozat készítőinek felkérésére, annak ellenére, hogy eddig színészként sosem próbálhatta ki magát. A szépségkirálynő profikat megszégyenítő módon birkózott meg a koránt sem egyszerű feladattal.
„Nagyon
meglepődtem mikor felkértek, hogy alakítsam önmagam a sorozatban, de óriási örömmel mondtam igent a készítőknek. Egyrészt, mert szeretem a Jóban Rosszbant, másrészt mert az jutott eszembe, hogy rengetegen nézik, s így rajtam keresztül megint egy kicsit közelebb kerülhet a közönség a fogyatékkal élők világához. Nagyon izgalmas és érdekes volt a forgatás, nagyon jól éreztem magam, hiszen mindenki kedves volt és segítőkész. A légkör nagyon baráti, sőt szinte családias volt.” – árulta el a csinos modell.
Fanni személyisége egyből magával ragadta a stábot, nem véletlen, hogy még barátokra is lelt a forgatások alkalmával
„Sokakkal igazán jó kapcsolatot sikerült kialakítanom. A Veronikát alakító Kondákor Zsófival dolgoztam együtt a legtöbbet, ő nagyon sokat segített. A Halász Gergőt játszó Ripka Kálmán a forgatás után még a Siketek világnapjára is ellátogatott, mert még nem volt ilyen rendezvényen és kíváncsi volt rá, aminek nagyon örültem. Kembe Sorelt pedig még a napokban is kerestem, hogy tudj-e mikor kerülök adásba. Annyira jól éreztem maga, hogy az is eszembe jutott, jó lenne, ha kicsit csúszna a forgatás és akkor tovább maradhatnék. De kis bánatomra, minden pontosan a tervek szerint alakult.” – tette hozzá Fanni, aki nemsokára felforgatja a TV2 sikersorozatának mindennapjait, hiszen Csillagkúton midig történik valami.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!