Szigorú büntetés várhat Rihanna ex-pasijára! Hatalmas botrány kerekedett, amikor kiderült, hogy Chris Brown
februárban nagyon összeverte akkori barátnőjét, Rihannát, aki kórházba is
került a súlyos sérülései miatt. A Grammy-díj átadásáról hiányzó énekesnő
barátja a bíróság előtt felelt a tettéért, de a keddi tárgyaláson
kiderült, hogy a rapper megúszta a dolgot öt év felfüggesztett
börtönbüntetéssel, valamint 180 napos közmunkával. A fiú természetesen
fellélegzett, és elhatározta, hogy megünnepli az ítéletet, de a
bulizás rosszul sült el. Kiderült ugyanis, hogy Brown a Guys & Dolls
nevű éjszakai bárban járt, az ilyen helyekre pedig az amerikai
törvények szerint csak 21 évnél idősebb látogatók tehetik be a
lábukat. A mindössze 20 esztendős zenész csak akkor mehetett volna be,
ha fellépése van, de mivel nem erről volt szó, komoly szankciókra
számíthat. A felfüggesztett büntetésnek rendkívül szigorú szabályai
vannak az Egyesült Államokban, és minden kihágás automatikusan a
börtönbüntetés életbe lépését eredményezi. "Komolyan vesszük az ügyet.
Ha törvényt sértett, akkor nagy bajban van" - nyilatkozta Keri Webb, a
Los Angeles-i próbaidős hatóság szóvivője.
Orgazmus minden mennyiségben, kattints ide! Ha kíváncsi vagy, mit utálnak a pasik szex közben, kattints ide! Nyereményjátékunkat itt találod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!