Cheryl Tweedy (egykor Cheryl Cole) beteg. Eddig akár médiafogásnak is felfoghattuk, hogy a Girls Aloud egykori énekesnője kapcsán halálos betegségről írtak a bulvárlapok, de egyre inkább úgy tűnik, hogy valóban komoly a baj.
A gyönyörű énekesnőről konkrétan annyit tudunk, hogy egy tanzániai mininyaraláson elkapta a maláriát, vasárnap összeesett egy fotózáson, azóta kórházban ápolják. Azt a bizonyos kirándulást Derek Hough szervezte, akivel az énekesnő állítólag csak baráti viszonyt ápol, ezt azonban a táncos mostohaapja cáfolta: „Ők igenis egy pár, Derek fülig szerelmes. És most teljesen maga alatt van. Csütörtökön zokogva hívott fel, hogy ő tehet mindenről, hiszen ő szervezte meg a nyaralást Afrikába. Most a munkáját is feladta, hogy mindig Cheryl mellett lehessen” – nyilatkozta Aaron Nelson. A kórházba Cheryl édesanyja is beköltözött, hogy mindig lánya mellett lehessen, míg a Girls Aloud egykori tagja, Nadine Coyle megkérte a rajongókat, hogy imádkozzanak Cheryl gyógyulásáért. Az egyetlen, akit láthatóan egy cseppet sem érdekel az ügy, az Cheryl volt férje, Ashley Cole, aki többször is megcsalta az énekesnőt és aki miatt Derek Hough karjaiba menekült. Az angol válogatott focista jelenleg két pornóssal nyaral Los Angelesben. Cheryl Tweedy az X-Factor zsűritagjaként dolgozott vona a közeljövőben, de a tehetségkutató műsorban a Forma-1-es Lewis Hamilton barátnője, Nicole Scherzinger helyettesíti.
Mai horoszkópod itt találod.
Ha tudni szeretnéd, miért jobb a reggeli szex, kattints
ide! Megan Fox esküvői fotóját ide
kattintva megnézheted.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!