Szex az első randin - ha már tudod, hogy nem lesz második...

2009.10.16. A pasi eszméletlenül vonzó, egy apróság miatt mégsem gondolsz rá potenciális partnerként. Egy röpke összebújás erejéig azonban kár lenne kihagyni...

Szerinted, megéri az első találkán ágyba bújni? Hiszen a szex általában nem elsőrandis műfaj, kivéve, ha biztosan nem akarsz másodikat. Ha szeretnél még további találkákat az új pasiddal, akkor érdemes elnyújtanotok a kapcsolat elejét, pont úgy, mint az izgalmas előjátékot.

alvás2Érzelmi kötődés mellett a testi vágy sokkal élvezetesebb a beteljesüléshez vezethet. A "gyere át hozzám vacsorára, és hozz egy üveg bort a kedvenceid közül", vagy a "nézzünk nálam filmet" nem más, mint felhívás egy keringőre. A "menjünk inkább étterembe vagy üljünk be egy moziba” viszont ügyes kitérés. Kár lenne az egymásra hangolódást szabályokkal elrontani, inkább élvezni kell a pezsgését, varázsát.

Ha jó a szex, akkor már azt is tudjátok, hogy illetek egymáshoz. A fizikai vonzódás a jó kapcsolatok egyik legfontosabb alapeleme. Ha már az első randevún tudjátok, hogy működik a dolog, sokkal könnyebb lesz a folytatás. Az újdonság varázsát nem kell magyarázni, sok nő vágyálmában szerepel, hogy egy ismeretlen férfival szeretkezzen. Pláne, ha a kiszemelt pasi jóképű, szexi és pont minket akar… bizony ez remek hatással lehet az önbizalmunkra is. Ki ne érezné magát vonzónak, ha egy fantasztikus partnerrel az oldalán tölt el egy csodás éjszakát, a barátnők ráadásul biztos megpukkadnának az irigységtől!

Ha az első randin az ágyban köttök ki, könnyen lehet, hogy a vártnál sokkal izgalmasabb élményben lesz részetek. A nő könnyebben kifejezheti érzelmeit egy szenvedélyes szeretkezéssel, így a férfi is már az első randevún biztos lehet benne, hogy kell nekünk. A csodás éjszaka után pedig egy szép reggelre ébredhetsz a pasid karjaiban, ez még egy további lehetőség az ismerkedésre. Ha a másiknak van egy idegesítő szokása, vagy épp ellenkezőleg, az ágyba hozza neked a reggelit, máris könnyebben döntesz arról, hogy legyen-e folytatás.
Áldott állapotban is legyen szenvedélyes a szex, kattints ide! Ha megbocsátod a félrelépést, kattints ide! Szuper nyereményjátékunkat itt találod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció