Homoszexuális álom: főleg a nők esetében jelenik meg., ilyenkor természetes kíváncsiságod, képzeleted tör felszínre. Előfordulhat, hogy azt jelzi, hogy több érzékiségre, kreativitásra, gyengédségre vágysz a partneredtől.
Test-csere: ha álmodban a másik nem szerepébe bújsz, akkor szeretnéd megismerni a párod érzéseit, jobban megérteni például azt jó-e a szex köztettek.
Férfi és nő egyben mindenkiben lakik egy nő és egy férfi is egyszerre. Ha álmodban így jelensz meg, akkor a két nem keveredik és harcol benned.
Nemi erőszak: az álom konfliktusra utal, harcban állsz önmagaddal és a világgal. Gyengének érzed magad, félsz, hogy nem tudod minden helyzetben uralni az érzéseidet, nem tudsz határozott döntéseket hozni, és nem tudod irányítani az életed.
Szadomazo: ha arról álmodsz, hogy megkínoznak, az azt a vágyat szimbolizálja, hogy szeretnél mártírrá válni. Szadista álmot nagyon félénk és nagyon határozott emberek egyaránt álmodhatnak. A túl félénk emberek esetében elhárító mechanizmus, a túl határozottak esetében pedig a tudatalatti azt jelzi, hogy igényük van arra, hogy uralkodjanak felettük.
Meztelenség: kifejezi, hogy milyen szeretnél lenni valójában. Ha álmodban nyilvános helyen, idegenek előtt vagy meztelen, és ez kellemetlen, akkor sebezhető vagy. Több szexuális törődésre vágysz, mint amennyit jelenleg a partneredtől kapsz. Ha viszont jól érezted magad meztelenül, azt jelzi, hogy nyitottabbá kell válnod a kellemetlen szituációkban is.
Önkielégítés: ha álmodban maszturbálsz, akkor valójában vigaszt keresel, vagy egy kellemes, felszabadító, megnyugtató érzésre vágysz.
Orális szex: ha álmodban biztonságos, zárt helyen szeretkeztél, olyan szexuális vágyadat akarod kiélni, amelyeket a hétköznapi életkörülményeid között nem sikerült.
Megcsalás: párod megcsalása azt jelentheti, hogy valamit unalmasnak találsz a kapcsolatotokban, de nem feltétlenül a szexuális életeddel vagy elégedetlen.
Pénisz: kreativitásodat, a hatalmat és az élet megújulását szimbolizálja.
Sperma: üzenheti a konfliktusaid megoldását, valamint azt, hogy szükséged van pihenésre és szexuális vágyaid kielégítésére.
Tabutéma, az önkielégítésről itt olvashatsz. Az énekes ex szexkönyvet írt, itt beleolvashatsz. Nyereményjátékunkat itt találod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!