Játék határok nélkül, előjáték a remegős izgalomig

2009.11.20. A csajokban a vágyat nehezebb felkelteni, nekünk több kényeztetésre van szükségünk. Szeretkezni pedig akkor jó, ha az előjáték végén mindkét fél őrülten kívánja egymást.

Az igazi szeretkezés az aktustól távolabb kezdődik, hiszen nem jó az együttlét, ha nincs meg hozzá a szükséges oldott hangulat. Nem attól jó egy kapcsolat, ha minden este szeretkezünk. Arra is rá kell hangolódnunk, kívánnunk kell, és ennek megteremtésére szolgál az előjáték. Ha mindketten vágyunk a szeretkezésre, akkor a végsőkig fokozni kell előtte a vágyakat. Amikor már nincs előttünk semmi kötelező, akkor jó belefogni, mert játszani együtt vagy egymás ellen, és közben szeretgetni a másikat az gyönyörű érzés. Közben egy kis kitérő pihenő biztos útja a vágy fokozásának.

szex5Kóstolgatva kedvesünk erogén zónáit megszabadíthatjuk őt a fáradtságától és a futam végén boldog, mély álomba szenderíthetjük őt a karjainkban. Hagyni kell, hogy a dolgok történjenek spontán. Az évek múlásával sokat változunk, igaz ez a szexuális téren is. Mindig próbáljunk meg valami új ötletet bevinni a kapcsolatunkba és akkor nem fognak ellaposodni a hétköznapjaink. Próbáljunk meg a kezdetekre visszaemlékezni, fedezzünk fel újabb és újabb érzékeny területeket, testrészeket. Ösztönösen ismerjük meg párunk szexuális vágyait és szükségleteit. Hagyjunk el a szokásos rutint, induljunk felfedező útra, akár a tiltott zónák felé is.

A kapcsolat elején még könnyű a dolgunk, hiszen az újdonság varázsa hatalmába keríti szerelmet és a szexet. Az előjáték tehát mindig legyen hosszú, még akkor is ha már-már túlzottan soknak tűnik. Nem lesz az garantáltan, hiszen a jóból nem árt a sok. Az előjáték és maga az aktus nem válhat sohasem rutinná. A szeretkezésre való ráhangolódás nagyon fontos része az aktusnak. Gondolatban ráhangolódni a partnerünkre és nála is elérni ugyanezt. Legfőképp mi csajok igénylünk hosszabb előjátékot, de ezt partnere válogatja. Valakinél egy közel fél napos előjáték sem vezet győzelemhez, megint másoknál egy rövid kis előétel elég a lényegre téréshez.
A legforróbb szexpózokról itt olvashatsz. A Kama Sutra pozitúráiért kattints ide! Szuper nyereményjátékunkat itt találod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció