Hová tűnnek a szerelem örök bizonyítékai? - A tetoválás marad?

2010.02.27. Nagy gondban van Cheryl Cole, hiszen válásával a nyakát díszítő Mrs. C. tetoválást is el kell tüntetnie (kivéve, ha következő férjének vezetékneve is C-vel kezdődik, pl. hozzámehet Joe Cole-hoz, vagy Andy Cole-hoz, ha futballistáknál maradna). Nem ő az első, bár a legtöbben inkább átrajzoltatják. Íme!

Talán Cheryl Cole esete adta az ötletet a Sun című brit bulvárlapnak ahhoz az összeállításhoz, amiben örök szerelmesnek hitt sztárok küzdenek meg a tetoválás problémáival, azaz mi legyen a jellel, miután elmúlik a szerelem. Cheryl Cole éppen válni készül hűtlenkedő férjétől, a futballista Ashley Cole-tól, egyik legnagyobb problémája pedig, hogy a nyakát díszítő Mrs. C.-t hogyan tüntesse el. Ő a nyomát sem akarja látni, ezért lézerrel „kiszedeti”, de vannak, akik inkább átrajzoltatják vagy elfedik egy másik ábrával. Jude Law exfelesége, Sadie Frost nevét tetováltatta a bal karjára, majd 2003-as válásuk után inkább kilézereztette. Angelina Jolie szintén ugyanígy tett előző férje, Billy Bob Thorton nevével a bal vállán, ám elmondása szerint ez még egyszer nem történhet meg. "Nem leszek még egyszer olyan hülye, hogy egy férfi nevét tetováltassam a testemre" – nyilatkozta az Oscar-díjas színésznő. Drew Barrymore egykori vőlegényét, Jamie Walterset idéző tetoválását alakíttatta át egy keresztet cipelő angyallá, míg a Backstreet Boys szépfiúja, Nick Carter Paris Hiltonnak esküdött örök hűséget egy tetoválás formájában a jobb csuklóján, Paris kisasszony pedig meghálálta egy hasonló tetoválással – három héttel később a pár szakított. Nick Carter egy koponyát rajzoltatott a névre, Paris Hilton pedig lézerrel tüntette el a nevet. Az egykori Spice Girl, Mel B még csak három napja ismerte Eddie Murphyt, amikor egymás testére tetoválták egymás nevét. Pár hónappal később a színész megtagadta lányát, akit Mel B szült neki, így nem meglepő, ha a felirat már nem díszíti az énekesnő csípőjét. Az énekes Peter Andre szintén megbánta már, hogy exfelesége, a modell Katie Price neve ott virít a karján, nemrégiben be is jelentette, hogy hamarosan eltünteti onnan – főleg, hogy egykori neje azóta már ismét férjhez ment. Johnny Depp 10 éve még azt gondolta, Winona Riderrel való kapcsolata örökké tart majd, ezért „varratta” magára nyugodt szívvel, hogy Winona Forever, ám a pár 2003-ban szakított. Johnny Depp azonban vicces ember, ezért Wino Foreverre (azaz Bor Mindörökké) módosította az írást. Pamela Anderson örök szerelme Tommy Lee, ezért a gyűrűs ujján is ott virít a neve és noha a kebelcsodáról és a rockzenészről időről időre felröppen a pletyka, hogy ismét együtt vannak, Pamela ujját már nem Tommy, hanem Mommy felirat ékesíti. Igaz, gyerekeihez is van némi köze Tommynak, ő az apjuk ugyanis.
Napi horoszkópodért kattints ide! Szerelmes a pasi? Részleteket itt találsz. A Kockáshas-hadművelet első nehézségeiről ide kattintva olvashatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció