Wayne Rooney és Gordon Ramsay sem cserél pelenkát

2009.11.18. Wayne Rooney két hete büszke apa, de kisfia pelenkáját még nem cserélte ki – egész egyszerűen a futballista felesége nem engedi. A sztárszakács Gordon Ramsay is négyszeres apuka, de még életében nem tett tisztába gyereket. Ez valóban kizárólag a nők dolga?

rooneyék Wayne Rooney már nagyon várta hogy apuka legyen, két hete meg is született kisfia, Kai, ám a Manchester United futballistája eddig nem tehette próbára magát: hogyan cserélne pelenkát? Igaz, nem ő tart a tisztába tevéstől, felesége, Coleen nem engedi. „Én akartam, de ő is ott volt és megcsinálta. Ennek ellenére minden remekül megy, jól érzem magam apaként és igazán büszke vagyok” – nyilatkozta Wayne Rooney. Egy másik sztárról is kiderült, hogy még sosem cserélt pelenkát, pedig négy gyermeke van: Gordon Ramsay azonban maga döntött úgy, hogy az efféle dolgokat inkább feleségére, Tanára bízza. „Mégis hogy csináljak nem sokkal később mondjuk salátát abban a tudatban, hogy nemrég az ujjaim még egy használt pelenkában voltak” – mondta a Magyarországon is nagy sikerrel futó Pokol konyhája házigazdája. ramsayékValóban csak a nők dolga a pelenkacsere? Megoszlanak a vélemények. A férfiak egy része önként és boldogan vesz részt a fürdetésben, de ebben ki is merül a baba körüli fontoskodás. Mások alapkötelességüknek érzik, hogy akár pelenkát is cseréljenek, ha a helyzet úgy hozza. Igazából alapszabályok nincsenek. Ha apa és anya is élvezi a gyermek körüli teendőket – oszlik az bármilyen arányban is a szülők között –, akkor a család boldogan él és legfeljebb a Csakcsajoknak.hu-n olvasnak arról: kinek is lenne a dolga a pelenkacsere.
Hollywood legújabb álompasiját itt nézheted meg.
A sztárpár szerelmének a halál vetett véget, a tragédiáról itt olvashat. Tippek és trükkök a több szexért ide kattintva.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció