Első
bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints ide!
Már egy napja csak a Cipruson vagyok. Pontosabban még nem teljes napja, de a majdnempetőfiidézet még gyengébbre sikeredett volna, ha az igazat leírom, azaz azt, hogy húsz órája. És már több mint egy napja internet nélkül. Nem is tudom, hogy mikor történt ilyen velem utoljára. Próbálom minél tovább húzni, mert a fészbúk rabságában élni azért nem egészséges. Most kiderült számomra, hogy lehet nélküle is. Na de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy szerencsésen megérkeztem, a Nap süt, az idő szép, a kaja jó. Sokat gondolok Rátok. Millió puszi. P. Minden táborból hasonló szövegű képeslapot küldtem haza a családom minden tagjának. És tavaly Máltáról is. Zsótika is. Vásároltunk tíz képeslapot és a Kedves …-nél a … helyére beírtuk azt, hogy Miniszterelnök Úr, Köztársasági elnök Úr, Heti hetes és még sok ismerős nevét is. Idén is hasonló merényletre készülök. De térjünk vissza Ciprusra. Ma hajnalban sikerült megérkeznem, helyi idő szerint reggel fél négykor. C már várt rám a repülőtéren (C egy exkolléganőm, aki kiköltözött Larnakába és jól elvan). Azért nem írom le a nevét, mert már amikor az erotika sztorijaimba (aminek megírása munkaköri kötelességem volt) szerettem volna őt is beleírni, mint minden más kollégámat, mindig kiakadt attól rettegve, hogy fel fogják ismerni. Sosem értettem, hogy egy keresztnév miatt miért gondolna bárki is rá. Mindegy. Tehát várt a repülőtéren és elhozott a szállodába. Rég voltam ilyen jó helyen, ha gondoljátok, megnézhetitek az interneten, Lordos Beach Hotelnek hívják. Ahogy észrevettem, minden szobája a tengerre néz és van néhány medencéje és saját tengerpartja is. Egykori óvónőm, Lídia néni biztosan kijavítana, mert amikor oviban azt mondtam, hogy a mi Dunánkon (ez alatt azt értettem, hogy az ablakomból látható részen), akkor kijavított, hogy a Duna mindenkié (itt azt mondta volna, hogy a tengerpart mindenkié). Megint eltértem a tárgytól. Tehát megérkeztem és sikerült fél hét körül elaludnom, így esélyem sem volt, hogy a hét és tíz között elfogyasztható reggeliből elmajszolhassak egy adagot. Persze várhattam volna hétig és lefeküdhettem volna reggeli után aludni, de ahhoz mit szólna Norbi és Réka. Délben keltem, majd nekiestem Fejős Éva, A mexikói című könyvének. Majd jött C és kivitt a tengerpartra. Egyből elgyengültem. A máltai három hónapom, majd egy hetem alkalmával sem kerültem fizikai kapcsolatba a tengerrel, itt meg körülbelül húsz percet lubickoltam benne. Úszni nem nagyon lehet, mert itt elég Balaton déli part feeling van. A víz egyébként lehet vagy harminc fokos. Nem hoztam magammal hőmérőt, onnan sejtem, hogy nálam a vízbe merülésnek külön szertartása van, ami az alacsonynak vélt hőmérséklete miatt tíz percig is eltarthat (láb vízhez szoktatása, felugrálás a golyókhoz csapódó hullámok miatt, golyók vízhez szoktatása, felugrálás a hashoz csapódó hullámok miatt, has vízhez szoktatása, szívtájék vízzel locsolása, kar vízbe lógatása, sokszor háromig számolás, elmerülés). A fürdőzés után napozás, majd indulás vacsizni. Délután negyed ötkor (magyar idő szerint negyed négykor). Fincsi volt. Végre nem rántott sajtot kellett rendelnem (ha még nem mondtam volna, nem eszem húst). Halat választottam a pultról, hoztak nagy adag majdnemgörögsalátát (feta nem volt benne), valami nagyon finom trutyit, sült krumplit és pitát. Most meg éhes vagyok.
És azért néhány dolog, amit nem tudtam Ciprusról. Már euró van (az interneten azt olvastam, hogy ciprusi font, de már nem, kicsit égő volt, amikor ez kiderült számomra). Egy egyszobás lakást a hegyen már 350 euróért ki lehet bérelni egy hónapra. A benzin 1 euró körül van. Kaszinót nem lehet üzemeltetni, de megoldják, hogy mégis lehessen. Majd ha megyek, elmesélem, hogy milyen volt. A helyi bűnözésben érintett emberek főnöke egy modern kori Robin Hood (azt nem tudom, hogy kiktől szedi el a pénzt, de ad a szegényeknek és még drogellenes is), akit egyébként megpróbáltak eltenni láb alól. 14 lövést eresztettek bele, de túlélte. A kórházból pedig azt nyilatkozta, hogy aki őt el akarja tenni láb alól, tanuljon meg célozni.
Na jók legyetek, ne fájjon a fogatok, pirítsatok kenyeret és éljen Vitéz Koplárovics Béla!
P
Első
bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints ide!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!