A bulvármagazinok előszeretettel készítenek összeállítást a hollywoodi színész- és énekesnőkről, valamint a modellekről sminkben-smink nélkül címmel és bizony hatalmas a különbség. De nemcsak a nőknek kell tartaniuk a leleplező fotóktól. Az akciófilmekben izmosan, barnán és szőrtelenül felbukkanó hősök a mindennapokban nem is tűnnek olyan elérhetetlennek, hiszen legtöbbjük egy-egy nagy szerep után pocakot, hajat és borostát növeszt.
Emlékezzünk csak Gerard Butlerre a 300 című filmben, aztán nézzük meg egy nemrég készült lesifotón: ég és föld a különbség. Jack Nicholson majdnem háromszor akkora, mint fénykorában volt, de a U2 frontembere, Bono is nehezen tagadhatná le, hogy az idő vasfoga rajta is nyomot hagy. Britney Spears egykori férje, Kevin Federline vékony volt és izmos, most úgy néz ki, mintha felfalta volna saját magát, ezen pedig egy bő póló sem segít. Arnold Schwarzeneggernek talán megbocsátható, hogy már nem a teste a legfontosabb, hiszen a Terminátor immár Kalifornia kormányzójaként irányítja államát. John Travolta többször is nagyon meghízott, majd lefogyott, most éppen abban a stádiumban van, hogy jó néhány pluszkiló van rajta, de azért így is szeretjük. Val Kilmer és Vince Vaughn is volt már jobb formában, de biztosan lehetünk benne, hogy ha megtalálja őket a nagy szerep, amihez ismét bombaforma kell, néhány hét alatt újra könnyedén elérik. És mi ezért (is) szeretjük őket. Az álompasik képeiért kattints ide!
Kíváncsi vagy legújabb nyereményeinkre? Kattints ide! A celebgyáros diétájáról itt olvashatsz.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!