Csizmadia Csaba, az FTC játékosának bejegyzéseit itt találod: 1.
rész, 2.
rész, 3.
rész, 4.
rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész
Négy napot töltöttünk el Párizsban a barátnőmmel, mint azt legutóbb
írtam. Nem volt elég arra, hogy mindent megnézzünk (ezt már akkor
tudtuk, amikor indultunk), de azért a leghíresebb dolgok közül elég sok
helyen
megfordultunk. Természetesen felmentünk az Eiffel-toronyba,
láttuk a Diadalívet, az Operát és a Notre Dame-ot, sétáltunk a Champs
Elysées-n is. Ezekről nem mesélek bővebben, tudja mindenki, hogy milyen
szép, nekünk is ez volt a véleményünk róla.
Igénybe vettük a párizsi
tömegközlekedést is. Életemben nem metróztam még annyit, mint ebben a
négy napban. Ami különösen tetszett benne az az, hogy nagyon jól,
érthetően ki van táblázva minden, így lehetetlen eltévedni.
Természetesen Disneylandben is jártunk, ott egy napot töltöttünk el.
Karácsonyi hangulata volt most az egésznek, főleg délutántól, amikor
szakadni kezdett a hó. Kipróbáltunk több hullámvasutat, látt
unk
kaszkadőr showt, a rajzfilmfigurákkal is találkoztunk és olyan helyekre
is be-be mentünk, ahol megpróbáltak minket megijeszteni.
Budapestre hazafele szerencsénk volt, mert a nagy havazás miatt a mi
repülőnk csak nyolc óra késéssel indult, volt olyan ember, aki három
napot várt arra, hogy hazajusson.
Idén már nem jelentkezem, a Szentestét még Budapesten töltöm a
párommal, 25-én a szüleihez megyünk, utána pedig az én szüleimhez
Erdélybe. Ott köszöntjük az újévet is, január elején jövünk vissza.
Addig is jók legyetek és mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok.
Csizmadia Csaba, az FTC játékosának bejegyzéseit itt találod: 1.
rész, 2.
rész, 3.
rész, 4.
rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!