Sokszor szoktam álmodni éjjel, azonban többnyire nem emlékszem rá hogy pontosan mit, csak arra, hogy nagy hülyeség volt. Meglepő módon tegnapelőtt reggel úgy ébredtem, hogy majdnem az egész megmaradt a fejemben. Azonban ugyanakkora baromság volt most is, mint szokott. De legalább le tudom ...
Túl vagyunk a karácsonyon. Én mondjuk kicsit bánom! Nem akarom megvillantani a szentimentális énemet, de meg kell valljam, az idei tényleg szép ünnep volt.
Most valami nagyon magasztosan kellene írnom? Nem tudom, de nem fogok. Ha ilyenre vágytok karácsonykor, akkor rossz helyre tévedtetek, így most még elhagyhatjátok az oldalt. Nem tettétek, vagy nem tetted (nem tudom, melyik a jobb)?
Néhány hónapja randizott egymással George Clooney és Madonna. A romantikus este azonban balul sült el, hiszen az énekesnő végig csak poénkodott, így a szívtipró alig várta, hogy vége legyen a vacsorának. Csak Csajoknak!
Már hét hónapos Klausmann Viktor kislánya, de a műsorvezető csak most jött rá arra, hogy mi is az a szerelem férfi és nő közt! Persze nem arról van szó, hogy Viktor eddig nem szerette volna a kedvesét, de a kislányával már egészen különös kapcsolatot ápol.
Hát sziasztok ismét. Belejöttem az írásba és élvezem is, így ez a hét elég sűrűre sikeredik belőlem. Ezt a részt csak azért írom, hogy legyen valami a bevezetőben is, mert igazából arról szeretnék majd írni, hogy párkereső oldalra regisztráltam egy ideje és van néhány tapasztalatom. Azonba...
Puskás Peti hajlamos elfeledkezni az ünnepekről. Azt mondja, ezt nem önzőségből teszi, hogy nem ad a születésnapokra, egyszerűen csak valahogy kimennek a fejéből, elsuhan mellettük. A karácsonyt viszont kifejezetten imádja, náluk igazi nagy, családi ünneplésről szól a szenteste. Az ünnepi ...
Tegnap reggel egész jól indult a napom, még a Facebook is 96 százaléknyi szerencsét jósolt. Sőt, a fürdőkádban ülve felhívott az ügyvédem, hogy nappali fényben is tetszik neki az az újság, amit a héten jelentettünk meg.
Visszatértem. Kihevertem az élet elém tárt megpróbáltatásait, ráadásul az összes ismerősöm elhitte, hogy soha többet nem fogok blogot írni. Ki érti miért, hiányzott az írás (lehet, hogy azért, mert elég sokan megtaláltak, hogy hiányzik nekik a blogom), így megpróbálkozom újra a dologgal.
A jövő héttől új taggal bővül a Pasik Klubja. A CsakCsajoknak.hu-n, Végvári Tiborral, a „celebgyárosnak” aposztrofált üzletemberrel találkozhattok, és olvashatjátok blogját, sztárokról, szexről, szerelemről és más, Őt – és reméljük Titeket is – érintő témáról.
Victoria Beckham nem túl elegánsan, az utolsó pillanatban mondta le a szereplést a Wetten, dass című show-ban. A műsorvezető, Thomas Gottschalk nem ment el szó nélkül az udvariatlan gesztus mellett, és élő adásban szólt be a sztárnak.
Mester Tamás, Ganxsta Zolee, Tóth Tibi és Papp Szabi 2007-ben Jack Jack néven zenekart alapított. A srácok hét hétre összeköltöztek és dalaik születését egy stáb rögzítette. Az ebből készült zenés film a mozit már meghódította, január 1-én pedig a TV2 vetíti le a nem mindennapi „rock-napló...
Hétfőn kezdődött Koppenhágában az a klímakonferencia, amelynek célja, hogy rögzítse a 2012-ben lejáró Kiotói jegyzőkönyv utáni időszak klímaváltozás elleni küzdelmének vállalásait. A föld védelme nagyon fontos, szerencsére ezzel egyetértenek az általunk megkérdezett művészek is.
Egyre több nő hódol a Forma-1 láznak, amihez garantáltan hozzájárul az is, hogy a pilóták külseje néha tényleg észbontó. A Ferrari csapat bemutatta új felállását.
A hatszoros aerobik világbajnok, Katus Attila a Pasik Klubjában rendszeresen elmondja, mit gondol a fontos, csajokat érdeklő témákról. A Szombat esti láz sztárja azonban nem szereti a felesleges kérdéseket. Csak Csajoknak!
Kicsit eltűntem mostanában. Sőt, már azon is gondolkodtam, hogy befejezem ezt az egész blogírást. A számomra érdektelen dolgokról nem szívesen írok, amik engem foglalkoztatnak, azokat pedig nem tudom, hogy leírjam-e, mert beszari vagyok. Ahogy Csernus doki mondaná, puha pöcs.
Wayne Rooney két hete büszke apa, de kisfia pelenkáját még nem cserélte ki – egész egyszerűen a futballista felesége nem engedi. A sztárszakács Gordon Ramsay is négyszeres apuka, de még életében nem tett tisztába gyereket. Ez valóban kizárólag a nők dolga?
A fiúk elárulták, milyen az az öltözék, amitől kirázza őket a hideg az első randin. Ha második találkát is akarsz, ne vegyél föl szupermini szoknyát vagy overallt! Csinosan, de visszafogottan, és nyert ügyed van.
Balázs neve mostanság nem csupán a megszűnő Danubius Rádió kapcsán, hanem a nemrég született gyermeke miatt is többet forgott a köztudatban, mint szokott. A fiatal műsorvezető ezúttal arról mesélt, hogyan éli meg a születés utáni heteket.