Most tényleg jó alaposan leégtem - Egy pasi naplója 28. rész

2010.03.03. Annyira álmos vagyok, hogy azt sem tudom, meddig fogok jutni. Azért ez ne vegye el a kedveteket az olvasástól, nekem sem veszi el az írástól. Igazából nagy bajban vagyok, mert a mai témám olyan, amire Kriszta (tudjátok, Kriszta Naplója, meg minden, most nem nagyon ír, ha pontosan fogalmazok, akkor azt kell, hogy mondjam, semennyire. Azért igyexem rábeszélni, hogy folytassa, mert jó olvasni a gondolataiban) majd azt fogja mondani nekem, hogy ezt azért írtam, mert nincs semmi ötletem. És akkor inkább ne is írjak semmit. Ezt megkaptam tőle akkor is, amikor a hátam gyantázásáról meséltem.

Első bejegyzésemet itt találod, a legutóbbiért kattints ide!

Most is a testemről fogok, de nem a leendő kockás hasamról, amit (ha ez a reklám helye) itt olvashatsz nagggggyon hosszan. Hanem a hátsómról (Kriszta már intenzíven fogja a fejét).
Elmentem a hétvégén szoliba és úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, egyenletesen fogok barnulni. Nos, hiba csúszott a számításomba, tekintve, hogy a testem többi részén barnultam, a fentebb említett területen viszont olyan szinten égtem szénné, hogy öröm volt nézni. Természetesen, amikor kiszálltam a szoliból, örömmel nyugtáztam, hogy nem égtem le sehol, a kínok este kezdték marcangolni testem. Gondoltam egyet és Facebookon, a csakcsajoknak.hu rajongói oldalán (Ahová tök jó lenne, ha Ti is csatlakoznátok, mert akkor olcsóbb lesz a kenyér, tisztább a levegő és kolbászból lesz a kerítés. Hazudtam. De ha még ennek ellenére is kedvetek van a csatlakozáshoz kattintsatok ide és hajrá!) feltettem a kérdést, hogy hogyan enyhítsem fájdalmamat. A hölgyek, akik voltak olyan kedvesek és reagáltak, csak azt nem vették figyelembe, hogy jó ideje már egyedül élek, így kicsit szegényes a háztartásom. Ebből kiderül, hogy nem található itthon sem szoli utáni krém, sem testápoló, sem leégés elleni habspray és a joghurtot is megettem volna már rég, ha lett volna. A jég pedig nem tűnt megfelelő megoldásnak, tekintve, hogy abból előbb vagy utóbb víz lesz, amit fel kell törülni, mert mire gáz halmazállapotú lesz, ötször elcsúszom rajta. Úgy gondolom, hogy ezt a témát a kelleténél is jobban kiveséztem, de annyira örültem annak, hogy reagáltak a kedves hölgyek mindenfélét és szívükön viselték a sorsomat, hogy muszáj volt erről megemlékeznem egy egész bejegyzésben.
Egy kicsit témát váltok. Az előző részben említett hölgy még mindig nagyon tetszik, azonban elég erősen abba az irányba hajlok, hogy nem bolygatom meg az életét, főleg azért nem, mert, amikor beszélgetünk, nem látom azt a csillogást a szemében (mondjuk nem is nagyon merek a szemébe nézni, mert zavarba jövök), ami kellő biztatást adna számomra a közelebbi kapcsolat kialakításához. Ez egy annyira hosszú mondat volt, hogy most már elmegyek aludni (0 óra 14 perc van). Na jók legyetek, ne fájjon a fogatok, pirítsatok kenyeret, ne csináljatok olyat, hogy letartóztassanak és éljen Vitéz Koplárovics Béla.
P
Első bejegyzésemet itt találod, a legutóbbiért kattints ide! Ha meg napi horoszkópra vágytok, nézzetek el ide!

Megosztás

Hozzászólások

2010.03.07. 09:20

A PASI
Köszi. :-)

2010.03.04. 10:23

Ildykó
Egyszerűen imádom az írásaid.:)

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció