Csak Csajoknak

Mi van a halál után? Semmi? - A celebgyáros naplója 16. rész

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész

Olyan érdekes, hogy a születést oly könnyedén el tudjuk fogadni, de a halállal személy szerint magam sem tudok megbarátkozni. Pedig akarom nem akarom, egyszer hozzám is bekopogtat a kaszás. Olyan logikátlan tűnik ez az egész lét, pedig alapvetően az éltünk 90 százaléka a tudományra épül. Mégis, ha belegondolok abba, hogy mi értelme van ennek a sok információ áradatnak, ami a még le nem rombolt agysejtjeim felé árad, akkor azt kell, hogy mondjam, félek semmi. Hiszen már most nem emlékszem az érettségi tételekre. Szerintem egy egyismeretlenes egyenletet képtelen lennék megoldani. És ez nem az én tudatlanságom csupán, hanem az, hogy elengedjük magunkat. Évekig vértezzük az elménket, majd 80 évesen megkérünk valakit, hogy segítsen felülni, és négyszer kérdezzük meg a nevét. Ez olyan igazságtalan. Amellett, hogy rettegek attól, hogy fiatalon pusztulok el, az öregség valahogy mégsem kecsegtet. Na de akkor mi a megoldás? Nyilván a botox, és egyéb nyalánkságok lópikulát sem érnek, hiába álltatnak minket kollagénekkel, vagy algákkal, valahogy mégsem olyan szép az a magatehetetlenség. Most persze lehet, sokan felháborodnak és azt gondolják, mit nyavalyog ez a ficsúr. Mennyire tiszteletlen a szép korúakkal szemben. De higgyétek el, nem a gúny, a cinizmus beszél belőlem. Ellenkezőleg. A rettegés. A rettegés a bizonytalanságtól. A rettegés az elmúlástól. Hogy egyszer megszűnök mint egyén, nem ihatok több bort, nem ehetek pörköltet, soha többet nem lesz orgazmusom. Csupa gyarló kicsinyes gondolat. Ami fontos. És ami láthatóan el fog múlni. Mert lássuk be, bárhogy is alakul a sorsom, mindennek vége lesz egyszer. Arról meg ne is beszéljek, hogy hogy… Hát ez az. Gőzöm sincs. Hiába tervezgetek nagy kandalló mellett sok unokát, lehet, hogy miután elolvastad ezt a sort, én már rég az angyalok kórusában dalolászom. Ha vannak egyáltalán angyalok.
Egyszer egy ismerősömet megkérdeztem, hogy vajon mi van a halál után? Azt mondta: - Semmi! Kérdem, hogy hogy semmi?? Azt mondja:- Semmi. De mennyországra gondolsz? Vagy a reinkarnációra, egy új életre. Azt mondta: Nem! Nincs semmi. Megszűnünk és kész. Engem a hideg kirázott ettől a kegyetlen gondolattól. Hirtelen elkezdtem rettegni, attól az állapottól, amit nem kerülhetek el. Hiszen jobb esetben is csak az időt húzzuk. De legyünk őszinték, a születésünk percétől elindultunk a halálba. És mi van, ha az tényleg egy nagy semmi. Ha ott megszűnik a gondolat, az érzés, a fájdalom, az öröm? Hogy ha nem lesznek többé ízek, vagy csak nem érezhetjük ahogy a nap sugara az arcunkat simogatja? Nem akarom, hogy ott egy nagy semmi legyen. Lehet, hogy túlságosan el lettem kényeztetve. Vállalom! De én impulzusokat akarok! mindegy, hogy mit, csak ne szűnjek meg. Mert abba belehalok.
Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész

Megosztás