Lerántom a leplet Hajdú Péterről - A celebgyáros naplója 7. rész

2010.02.01. A múltkori elmélkedésem meghozta gyümölcsét, többen levelet írtak nekem, amiben kifejtették, hogy mennyi értelmetlen funkcióval látott el minket a teremtő. Érdekes, hogy amíg én a világ nagy dolgairól elmélkedem, az életem egy egész új kihívás elé néz, a nagy TV2-n elindul a Frizbi!

Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész

Amióta televíziózom, mindig arra vágytam, hogy komoly pozícióba kerüljek, persze ki az, aki téVitray_Hajdu_Vegvarivésként ne arról álmodozzon, hogy egyszer ő ül majd a főszerkesztői székben. Nekem most sikerült. Persze közel három éve vagyok főszerkesztője a Frizbinek, de valahogy a súlyát azóta érzem, amióta leigazoltunk a TV2-höz.
A bulvársajtó persze rögtön szétszedte az egész sztorit, először megírták, hogy letiltották Hajdú Pétert az összes Sanoma lap hasábjairól, majd 100 millióra perelik a producerek gyöngyét. De mielőtt még bárkit a sírás fojtogatná, hagy nyugtassam meg a Hajdú fanokat. Péter, azóta is naponta köszön vissza a bulvárlapokról. Ami jó is. Hiszen a műsorunknak fontos a promóció. És ha bárki most azt feltételezné, hogy műhelytitkokat fecsegek ki, akkor most leírom: nem csak feltételezés. Lerántom. Ma már sikk lett fikázni! Fikázunk mindent. Legfőképp a bulvárt. Pedig legyünk őszinték, mindenki abból táplálkozik. Szóval igenis fontos, hogy azt az üzenetet, amit szeretnénk eljutatni a célcsoportunkhoz, ez esetben a már meglévő vagy leendő nézőinkhez. Igenis jelen kell lenni az összes újság hasábjain. Hajdú egyébként feltűnően híres erről. De erről maga is nyíltan vallott több interjújában. Mint ahogy arról is, hogy ő egy vezér típus, és rettentően hiú. Valamiért az emberek kíváncsiak rá, és ő profi abban, hogy ezt a kíváncsiságot fokozza. Szóval a mai blogom szóljon azokhoz, akik kíváncsiak rá! Mert, mint ahogy az előbb is írtam: Lerántom! A leplet! Hajdú Péterről! Petit, ha jól emlékszem 5 éve ismertem meg, én akkor még az RTL Klubnál gályáztam, egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. Egy buliban voltunk, és odagurult a vadi új Merci kabriójával, mire én beszóltam neki, hogy szép szép, de mennyi rá a törlesztő részlet. Mire jót röhögtünk. Természetesen nem volt rajta hitel, de nem szokott hozzá, hogy bárki beszól neki. Én meg megtettem! Valamiért megkedveltük egymást, sokat dumáltunk. Akkor persze még fel sem merült a közös munka gondolata. Mind addig, amíg a köztévé ki nem cseszett vele, és Névshowrt, nem vitte át az ATV-re. Akkor keresték meg őt Budapest Rádiótól, hogy csinálja meg a Frizbit szombat reggelenként, így indult minden. Előtte én egyáltalán nem foglalkoztam bulvárral, napilapokat sem forgattam. Ciki nem ciki, egyáltalán nem érdekelt. De Hajdú megkövetelte a felkészültséget, emlékszem minden reggel be kellett számolnom az aktuális bulváreseményekről. Ez persze a mai napig megvan, ugyanis ő hihetetlen felkészült. De most minden szembe dicsérés nélkül. Ez a pasi egy két lábon járó mindentudás egyeteme. Még egy hír benne sincs az újságokban, de már tudja. Bár tartalmi kérdések ránk, szerkesztőkre várnának, de nincs olyan stáb értekezlet, ahol bárki újat tudna mondani. Azért ez elég gáz. Hiszen miért kellene egy embernek ennyi minden tudnia? A válasz egyébként tökéletesen egyszerű. Nyilván ma, amikor ekkora harc folyik a nézettség megszerzéséért, igenis naprakésznek kell lenni. Sőt, rá kell érezni arra, hogy mi az, ami nem csak nekünk érdekesek, hanem a nézőknek is. Nos eddig sikerült! Remélem február 7.-én is fog. Ugyanis ekkor debütálunk. És hogy még egy titkot eláruljak, bár mindig nagyon magabiztosnak látszik. Nagyon izgul. (fotó: Sáfár Tibor)
Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció