P, a pasi legutóbbi blogbejegyzését itt találod.
Az a problémám, hogy félek, akiről írnék, olvassa ezt, és tudja is, hogy róla írom. Akkor pedig úgy járnék, mint a múltkor, amikor egy hölgynek egy szép hosszú levélben adtam ki magam. Így sikerült úgy pofára esnem, hogy hosszú hetekig tartott, ameddig összekapargattam magam a padlóról.
Tehát kezdjünk bele. Találkoztam egy hölggyel, akinek annyira helyes az arca, amilyet még nem láttam (ezt már említettem neki, de nem hiszi el, hogy így is gondolom), nagggyon jó a teste (ezt még nem mondtam neki), hihetetlenül izgalmas (asszem ezt már tudja tőlem) és vagány. Legalábbis eddig ennyit vettem észre. Egy igazi NŐ, amiben benne foglaltatik a kiismerhetetlen, férfiember számára felfoghatatlan gondolkodásmód is. Pillanatnyilag a tapogatózás (nem tapogatás) fázisában tartunk, szerintem. Azt, hogy ő hogyan gondolja, nem tudom. Tapasztalataim szerint a célegyenesben járunk ahhoz, hogy egy párt alkossunk. A megérzésemre hallgatva viszont hamarosan elérkezik a legyünk inkább barátok monológ. És az a durva, hogy annyira jó fej, hogy elveimmel ellentétben elfogadnám az ajánlatot. Ettől függetlenül elég lelkes lennék, ha ebben az esetben a megérzésem nem jönne be.
Ha valamilyen irányba elmozdul az ügy, ígérem, hogy további részleteket is elárulok. Remélem, hogy addig ennyi elég, és Kriszta sem fedd meg azért, hogy nem fejtettem ki eléggé a témát.
P
P.S.: A bejegyzést még tegnap írtam, viszont közben beigazolódott a félelmem, sőt. Abban is biztos vagyok, hogy el fogja ezt olvasni, kivéve, ha elfelejti. Meg lennék lepve, ha így történne (mármint, ha elfelejtené). Viszont rájöttem arra, hogy már túl sokan tudják az ismerőseim közül, hogy ki az a P (ez az én lelkemen és nagy pofámon szárad). Így viszont már nem akkora poén az egész, mint eleinte gondoltam. Nem szeretném, ha ismernék a gondolataim, mert hatalmas hátrányba kerülök ezzel bizonyos ügyekben. A fenti részt érintetlenül hagyom, mert annyival tartozom Nektek és magamnak, hogy nem hazudok. Ha valamit csinálunk, azt csináljuk rendesen. Megpróbálok valakit keríteni, aki átveszi a helyem. Amennyiben találok ilyet (vagy hirtelen hozott döntésemet felülbírálom), akkor folytatódik az Egy pasi naplója. Ha nem, akkor nem. Addig is legyetek jók és álmodjatok szépeket. Remélem, hogy továbbra sem fáj a fogatok és kaptok képeslapokat az ország különböző pontjairól. És ne felejtsétek el az alább lévő ajánlókat elolvasni és sokat kattintani. :-)
P
Hollywood legszexisebb és legkékebb szemű álompasijáról itt olvashatsz. Kinek a dolga a pelenkázás? Kattints ide! Első randira készülsz? Ezeket felejtsd el!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!