Csizmadia Csaba, az FTC játékosának bejegyzéseit itt találod: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész
Most szomorú dologgal kezdem, hiszen sajnos a derbit elbuktuk múlt pénteken.
Nagyon szomorú voltam, hiszen duplán fájó vereség volt számunkra. Csodálatos hangulat volt a meccsen, fantasztikusak a szurkolóink és ők igazán győzelmet érdemeltek volna. A játék képe alapján mi is. De sajnos a focit gólra játsszák, nem kapufákra, amiből hármat is lőttünk. Ráadásul a keddi mérkőzést is ki kellett hagynom, mert annyi sárgát gyűjtöttem, ami egy meccses eltiltást ért. A Győr elleni idegenbeli meccsünket a lelátóról izgultam végig. Legközelebb a Kecskeméttel találkozunk, azon dolgozom, hogy visszatérhessek a csapatba.
Nos foci bezárva.
Beszéljünk az elmúlt hétvégémről annak ellenére, hogy mindjárt itt a következő. Megünnepeltük május elsejét. Pénteken nem vásároltunk be, mert elfelejtettük, hogy ünnepnap van, ez csak szombaton jutott eszünkbe akkor, amikor minden bolt zárva volt. Kénytelen voltam valami megoldást találni. Jó dolog, ha az embernek sok barátja van, akik segítenek. Egy barátom kisegített némi hússal, így sütögettünk baráti társaságban.
Vasárnap keresztapa lettem. Most már felelős vagyok valakiért, ami tök jó érzés. Tetszett a szertartás és az ebéd is jó volt. Sokat beszélgettünk (nem a keresztfiammal), természetesen a foci is szóba került, a vereségről nehéz volt beszélnem. Rosszul viselem, amikor kikap a csapatom.
Kedden voltam étteremben, a Győr elleni meccs előtt ültünk be enni a barátaimmal. A kilátás szép volt és Dobrády Ákost is láttam, aki szintén ott fogyasztott. Mára ennyit írok.
Jók legyetek.
Üdv: Csizi
Csizmadia Csaba, az FTC játékosának bejegyzéseit itt találod: 1.
rész, 2.
rész, 3.
rész, 4.
rész
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!