Ha eljön a szakítás ideje, a párok többsége igyekszik biztosítani a másikat arról, hogy barátok maradnak a későbbiekben is. Vagy jobb, ha az elválás egy életre szól? Híres magyar pasik erről is elmondják a véleményüket, Csak Csajoknak!
A Megasztárban ismertté vált énekes, Kontor Tamás a barátság pártján áll: "Szerintem mindenképpen meg kell próbálni tartani a kapcsolatot az ex-szel, hátha működik. Ha mindketten akarják, akkor biztosan sikerül. Akkor lehet gond, ha valamelyik fél sértődött, és eleve nem akar jó kapcsolatban maradni a másikkal. Azt hiszem, ezt is illik tiszteletben tartani, bár talán jobb megoldás, ha a párok eleve megelőzik ezt azzal, hogy mindvégig őszinték egymáshoz. Biztos vagyok benne, hogy az így működő kapcsolatokban lehet szó békés elválásról."
Lányi Lala is barátság párti: "Minden volt kapcsolatom barátsággal végződött és nagyon jó állapot ez. Jó ötletnek tartom, ha nem égetjük fel a korábbi kötelékeket teljesen. Hiszen valamiért anno mégis együtt voltunk, még ha ennek okát utólag néha nem is értjük. Persze ez az igazi barátság csak akkor jön el, amikor mindkét félből elmúlnak az érzelmek és a vélt vagy valós sérelmek."
Klausmann Viktor, a Digi Sport műsorvezetője és a BulvárSport főszerkesztője szerint kell egy kis csendes pihenő a szakítás után: "Úgy gondolom, hogy lehetséges a barátság a szerelem után. Természetesen nem rögtön, szükséges egy-két év, hogy begyógyuljanak az egymásnak okozott sérülések. Az exek általában megtalálják a maguk új világát és így normálisan tudnak viszonyulni a másikhoz. Én szerencsés vagyok, mert csak egy-két olyan lányt tudnék mondani, aki a szakítást követően nem akart jó kapcsolatban maradni velem. Az egyikük profi ebben, és azért csinálta ezt, hogy legyen miről beszélni, tudjon mit írni a sajtó.
Nagyon fontos, hogy a kapcsolat alatt nem szabad galádságokat elkövetni a másik emberrel szemben, és itt nem a félrelépésre gondolok, mert az nem megbocsáthatatlan. Az egy férfi járulék, ami minden kapcsolatban benne van a pakliban. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy mindenki azt teheti egy kapcsolatban, amit a másiknak is megenged."
A hatszoros aerobik világbajnok, Szombat esti láz-győztes Katus Attila szerint a szakítás utáni barátság nem törvényszerű, de nem is lehetetlen: "Vannak olyan ex-barátnőim, akikkel nem tartom a kapcsolatot, de ha szembejönnek velem az utcán, nem megyek át a másik oldalra. Szerencsére, egyik barátnőmtől sem váltam el haraggal, sőt, van olyan is, akivel a jelenlegi kedvesem is jó barátságba került. Azt gondolom, hogy egy partner fogadja el, hogy ő később jött, és szeresse a párját a múltjával és a jelenével együtt." (Fotók: BulvárSport.hu, Zene.hu)
Augusztusi nyereményjátékunkért kattints ide! Hallottál már rémes ismerkedési próbálkozásokról? Itt a pasik mondják el véleményüket a legszerencsétlenebb szövegekről! Barátság az ex-szel - jó ötlet vagy inkább hagyd ki? Ide kattintva elolvashatod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!