Első bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints
ide! Ha beszélgetnél velem, itt jelölj be itt és állok rendelkezésedre.
Egy hete vagyok hivatalosan munkanélküli. Ez abból a szempontból nem igaz, hogy munkám az akad elég, csak nem ott, ahová az elmúlt több mint két évben bejártam. Múlt pénteken már elindultam haza a dolgozóból, és visszarendeltek. Gondoltam, hogy ennek csak két oka lehet. Az egyik, hogy külföldre küldenek, a másik, hogy kirúgnak. Utóbbira volt nagyobb esély, és igazam lett. Már egy ideje tarthatott az előkészítése ennek a műveletnek odafönt (minden kirúgott összeesküvés elméletet gyárt, én is), nem éreztem jogszerűnek sem (a jogász sem, akivel egyeztettem), de elég sokat tanultam ott, ahol voltam, és többnyire jól is éreztem magam, így ha úgy gondolják, hogy nincs rám szükség, akkor nem erőszakoskodom maradásom érdekében. Tiszta lelkiismerettel, és emelt fővel jöttem el, a munkámat pedig tisztességesen átadtam. Ha olvasod, akinek igen, remélem igazat adsz nekem és nem anyázol, amikor nem értesz valamit (egyébként tudom, hogy olvassa). :-)
És nagyon sok pozitív oldala van annak, hogy nem dolgozom már ott, ahol eddig. Megkönnyebbültem, kicsit kisimult az arcom, lendületesebb vagyok, több időm van olyan dolgokkal foglalkozni, amivel szerettem volna már régen, jó munkám van, amiből remélem, hogy meg fogok tudni élni, olyan szinten pörgök, hogy csak na (a magam módján), és van időm elmenni bulikba.
Szerdán pl. celeb buliban voltam (annyira ügyesen kötöttem ezt át a következő témába, hogy megérdemlek egy vállba veregetést magamtól).
Tehát celeb buli. Annyira jó volt. Herr Klausmann szólt nekem, hogy menjünk. Én meg mondtam, miért ne. És mentünk. A Him magazin nyitó partija volt. Him magazin. Már kapható az újságárusoknál. (na most kaptak annyi reklámot, hogy nincs már lelkiismeret furdalásom a néhány ingyé viszki miatt, amit fogyasztottam :-)). Meg szokták kérdezni, hogy és kik voltak ott? Ezért most kérdés nélkül is válaszolok. Az egy négyzetméterre jutó Megasztárok száma még sehol nem volt olyan magas, mint itt (Hien, Tóth Gabi, Gáspár Laci, Széles Iza (ő lesz egyébként a címlaplány), Király Viktor meg még sokan mások, akikre nem emléxem). És voltak cshájok, akik már levetkőztek többször különböző magazinoknak. És olyanok is, akik le fognak vetkőzni. És sportolók is. Hármat Balázsnak hívnak. De az egyikről nem tudom, hogy szabad-e bulizni járnia, ezért nem mondom meg, hogy milyen Balázs. Lehet, hogy sok helyen szerepelni fog, de nehogy mán én buktassam le. És olyan zenészek is buliztak ott, akikről fogalmam sincs, hogy kik.
A buli egész tűrhető volt (ellentétben a beszámolójával).
A vége felé ültem egy kanapén és bambultam, amikor valaki odadobott néhány óvszert (férfiaknak való mindenféle más cuccot is osztogattak), amire az volt ráírva, hogy large. Egyből azon kezdtem gondolkodni, hogy ezek honnan ismernek engem. :-)
Na jók legyetek, ne fájjon a fogatok, pirítsatok kenyeret, ne csináljatok olyat, hogy letartóztassanak és éljen Vitéz Koplárovics Béla.
P
Első bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints
ide! Ha beszélgetnél velem, itt jelölj
be itt és állok rendelkezésedre.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!