Jön az Újpest, utána keresztapa leszek - Csizi naplója 4. rész

2010.04.28. Sziasztok! Mit szóltok, milyen gyorsan jelentkezem megint? Kedd délután van (gondolom csak holnap teszik ki a szerkesztők) és éppen kávézgatunk a barátnőmmel és a barátnőm barátnőjével Fehérváron, a Pátria kávézóban. Szép az idő, jó a kávé, minden szuper, úgyhogy gondoltam ilyen körülmények között meg is tudom írni a blogomat, amihez remélem, már hozzászoktatok. :)

 Csizmadia Csaba, az FTC játékosának első bejegyzését itt olvashatod, a másodikért kattints ide, a harmadikat itt találod.

Szokás szerint kezdem a focival. A hétvégén Fehérváron játszottunk az FTC-vel a Videoton ellen. csiziFura érzés volt pályára lépni azon a helyen, ahol régebben játszottam. Annak örülök, hogy megtartottuk a veretlenségünket (0-0 lett a meccs vége). Nagyon jól működött a csapat, megmutattuk milyen egységesek vagyunk. A szurkolóinknak is köszönöm, hogy ilyen szép számban elkísértek bennünket. Most már viszont a pénteki, Újpest elleni rangadóra kell koncentrálnunk. Biztos vagyok benne, hogy győzelemmel örvendeztetjük meg a szurkolóinkat. Szerdán leszek a Sport1-en azt hiszem a Napi helyzetben 17.30-kor. Az egészséges életmódról és a sport hasznosságáról beszélgettünk a vasárnapi Fitbalance Aréna nevű rendezvény kapcsán, ami a Papp László Sportarénában lesz. Beszélgettem a szervezővel is egy kicsit, és nekem nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Szerintem nézzétek meg a rendezvényt. Ha jól tudom ez Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, egész nap programok lesznek, kaphattok életmód tanácsokat és egészségügyi szűrések is lesznek. Ha tudok, akkor én is kimegyek egy kicsit nézelődni, esetleg mozogni, de csak délután, mert vasárnap keresztelőre is kell mennem.
Én leszek a keresztapa, kicsit izgulok, nagy felelősség ez szerintem, de örülök neki. Viszont senkinek nem kell kezet csókolnia majd nekem. :) És attól sem kell tartanotok, hogy egy levágott ló fejével ébredtek. Ha mégis azzal kelnétek, nem én voltam. Most megyek, mert a barátnőm már nagyon vár arra, hogy vele foglalkozzak.
Üdv: Csizi
Csizmadia Csaba, az FTC játékosának első bejegyzését itt olvashatod, a másodikért kattints ide, a harmadikat itt találod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció