Első
bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints ide!
A két kedvencem Paul, a polip és Iker Casillas. Egyikük pénzt hozott nekem, másikuk pedig megmutatta, hogy mégsem égett ki teljesen a lelkem.
Paullal valamit nagyon ügyesen csináltak. Ha nem tudnátok, ő az a polip, aki a világbajnokságon minden meccset, amit megtippelt, eltalált (Két dobozt eresztettek a vízbe a tippelendő meccs csapatainak zászlóival. A dobozba a kajáját rakták, amelyik dobozt választotta, azt a csapatot nevezték meg győztesnek). Az elődöntőt, a bronzmeccset és a döntőt pedig megtettem tippmixen úgy, ahogy ő választott és nyertem. Közben tanultam is, megtudtam, hogy kb. 3 évig él egy polip, így a következő Eb-n már nem tud segíteni. Nagyon sajnálom szegényt. Minden élőlényt sajnálok, aki elpusztul. Olyan furcsa az egész, hogy egyszer van, aztán minden elsötétül (neki) és megszűnik létezni.
Térjünk át a vb-k történetének egyik legszebb pillanatára. Sok hölgy kedvence, Iker Casillas, a spanyol válogatott kapusa belopta magát a szívembe. Láttam a videót, ahol a barátnője (aki riporter valamelyik spanyol tévénél), interjút készített vele a megnyert döntő után. Nem igazán válaszolt a kérdésére, hanem megcsókolta, adott neki egy puszit, majd ment a dolgára. A háttérben taps, a hölgy zavarba jött, majd visszakapcsoltak a stúdióba.
Na ez a jelenet annyira emberi volt, amilyet még nem nagyon tapasztaltam. Szeretném, ha egyszer ilyen kapcsolatban élnék. Egyszer már megfogalmaztam, hogy milyen az álomnő. Olyan, aki szerelmes belém és én is az vagyok belé. Alig várom, hogy lássam és fáj a hiánya. És életem végéig. Ahol az olyan spontán dolgok, mint az előbb említett eset mindennaposak. Lehet, hogy szerelemfüggő vagyok? Ez egy költői kérdés volt, ami arra is való, hogy befejezzem az írást.
Na jók legyetek, ne fájjon a fogatok, pirítsatok kenyeret és éljen Vitéz Koplárovics Béla!
P
Első
bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints
ide! Álompasikat (nem olyan jókat, mint én :-) ) itt találsz, olvass horoszkópot itt.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!