Csak Csajoknak

Hajdú Péter megelőzte a rendőröket! - A celebgyáros naplója 11. rész

Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész
Az életünk annyira megtervezettnek tűnik néha. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy minden úgy történik, ahogy előre eltervezzük. Én is így keltem fel szerda reggel. Szinte kész forgató könyvem volt egész napra. Egy jó Frizbi forgatással kezdtem, majd ebéd a tv2 büféjében, amit egy jó kis utómunka koronázott meg. Ilyenkor egésznap Szender Gábor barátommal, közzel 100 perc forgatott „Hajdú beszélgetésből” kereskedelmi egy órát varázsolunk. Amit Szendi csinál az már néha tényleg varázslat. Szóval ilyenkor be vagyunk zárva egy 1 méterszer 2 méteres kis szobába, és addig ki sem jövünk, amíg nem alkottunk valami vasárnap esti csemegét. Szóval ez a szerda is ugyanolyan volt, mint a többi. Hajdú este bejött megnézte a készre vágott adást, elfogadta, majd tanakodtunk, hogy vajon mennyi lesz a nézettség, és elbúcsúztunk. Beszálltam a kocsimba és csak arra gondoltam, végre vége a napnak, hogy nem sokára otthon vagyok, és holnap mennyi megbeszélésem lesz. Vannak esték, amikor annyira elfáradok, hogy csak csendben ülök a kocsiban és várom, hogy hazavigyen. Nem sietek, csak élvezem, hogy körül vesz a csend. Ez az éjszaka is ilyen volt, csendes. Szóval beültem az autóba és elindultam haza, nem siettem, bár vártam már hogy otthon legyek. Mögöttem kikanyarodott egy rendőrautó, és azon gondolkodtam, hogy biztos félreállít, ezért gyorsan bekapcsoltam a biztonsági övem. De nem állított, így mint ha mi sem történt volna mentem tovább. Az agyam folyamatosan kattogott, folyamatosan az járt a fejemben, hogy nem sokára meg fog jelenni az újságom, és hogy 22.-én Fashion Aukció lesz. És hogy a ledfalas emberrel meg kell állapodnom, mert valami nagyon különlegeset kell alkotnunk, hiszen többet várnak most tőlünk, mint amit decemberben adtunk. Ebben a másodpercben egy ütést éreztem a jobb oldalon, mint ha valami meglökött volna, hirtelen nem tudtam mire vélni, hiszen semmit nem láttam, viszont az autó önálló életre kelt, én az ütéstől teljesen elvesztettem a kontrollt, az autó viszont ment tovább! Egy éjjel nappali zöldséges felé tartottam, ahol épp emberek vásároltak, csak annyit tudtam tenni, hogy elrántottam a kormányt. És jött a fal! Ott volt előttem. Próbáltam rálépni a fékre, de nem találtam. Éreztem, hogy nem tudom elkerülni az ütközést. Így csak néztem magam elé, miközben egyre közeledett az a betonrengeteg. Fura, hogy bár fékezés nélkül tartottam a falnak, mégsem féltem, valami hihetetlen nyugalom fogott el. Nem pergett le életem filmje, és nem láttam fényt sem. Nem volt semmi csak mérhetetlen nyugalom. Majd becsapódtam! Nagyon hangos volt. A légzsákok kidurrantak, én pedig ott ültem tehetetlenül. Mit sem értve. Szörnyen ideges lettem! Káromkodtam! Szerintem egy percen belül senki nem mondta ki ennyiszer a szerelmeskedj szót felszólító módban, mint én. Rögtön telefonálni kezdtem. Felhívtam a családom, majd Hajdút! Peti először nem vette fel, majd visszahívott. Nem értette, miért zaklatom. Majd mikor mondtam neki, hogy egy falba csapódtam, azonnal a helyszínre sietett. Ami ezután jött, az már inkább hasonlított a cobra11-re mint a való világra, hallottam, egy robbanást, majd megérkezett egy tűzoltóautó, amit Péter terepjárója követet. Először nem talált, hiszen én a balesettől közel 50 méterre voltam. Mert, hogy a baleset valójában nem a falnál, hanem kereszteződésnél történt, ahol is én egy taxival ütköztem. Egy taxival, amiről nem is tudtam. Nem is láttam. Mégis ott volt egy másik ember, aki szintén társammá avanzsálódott ebben a rémálomban. Végül jöttek a mentősök, és a rendőrség. Elkezdődött a procedúra. A legszörnyűbb dolog az ilyen helyzetben, hogy nem hagynak dühöngeni. Mindenki kérdéseket tesz fel. – Jól van? Megsérült? Fogyasztott alkoholt? Megfújná a szondát? Én aznap este négy szondát fújtam meg. Négyet. Ne kérdezzék miért. Gondolom senki nem akarta elhinni, hogy józanul képes vagyok erre. Mintha ez egy képesség lenne. És a kérdések egyre csak fokozódtak, ön kívánja elszállítani az autóját, vagy mi tegyük? Mintha abban az állapotban az ember döntéseket tudna hozni. Nem kérem, ilyenkor az embernek kisebb gondja nagyobb annál, mint sem kérdésekre választ, problémákra megoldást találjon. És mégis megoldást kellett találnom, miközben azt éreztem, hogy egyre jobban fáj a lábam, és csupa vér a farmerom. De hogy mennyire sérültem meg? És milyen kalamajkákba keveredtem a kórházba, azt legközelebb elmesélem, ha következő blogomban is velem tartotok.
Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész

Megosztás