Elnézést kérek a Kaposvár elleni játékomért - Csizi naplója 1. rész

2010.04.05. Sziasztok! A Csajok klubjában Gesztenye kezdett blogot írni. Ide, a Pasik klubjába a Celebgyáros és P, a pasi mellé érkezem harmadiknak. Csizmadia Csaba vagyok, az FTC labdarúgócsapatának védője. Terveim szerint hetente egyszer jelentkezem. Remélem, érdekesnek fogjátok találni, amit írok. Kicsit nehezen lendülök bele az írásba, azért ugye tetszeni fog nektek? :-)

Nem mehetek el szó nélkül a foci mellett. Minden részben kaptok egy kicsit abból és egy kicsit a magánéletemből. Kezdjük a most kellemetlenebbnek tűnő témával, a focival. Szombaton a Kaposvár ellen játszottunk hazai pályán. Sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy nem kaptunk gólt. A legnagyobb gond, hogy nem is rúgtunk. Az én teljesítményemről ezúttal jobb nem beszélni. Szégyellem magam miatta és elnézést kérek azoktól, akik látták. Ígérem, hogy ennél sokkal jobban megy majd a játék a következő mérkőzésen. Mindent meg fogok tenni azért, hogy így legyen.
Ebben biztos segítségemre lesz új barátnőm, Anett is. Vele körülbelül három hete vagyunk együtt. Már régóta ismerem, egy focista baráti társaságban találkoztunk évekkel ezelőtt. Három hónapba telt, ameddig sikerült rávennem, hogy jöjjön el velem kávézni. Amikor elfogadta, biztos jó napja volt. Majd megkérdezem tőle, hogy miért tette. Remélem nem bánta meg, én nagyon örülök neki. Először az Aréna Plázába ültünk be a Leroy Caféba, Már az anyukájának is bemutatott. A munkahelyén találkoztunk először. Nekem nagyon szimpatikus, úgy tűnik, hogy ez kölcsönös, mert tegnap és ma is náluk ebédeltem. Tegnap (vasárnap) ebéd után Balatonfüreden sétáltunk a parton. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk. Azt nem árulom el, hogy miről. Talán majd egyszer. Megyek, mert jót fog tenni egy kis alvás a finom ebéd után. Hamarosan jelentkezem. Bár P, a pasi azt tanácsolta nekem, hogy soha ne ígérjem meg a következő bejegyzésem időpontját, mert akkor nyomaszt a határidő. Remélem, nem lesz igaza.
Üdv.: Csizi.
P, a pasi legutóbbi bejegyzését itt találod. Gesztenye naplójáért kattints ide! Álompasikról itt olvashatsz.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció