Csak Csajoknak

Elegem van! - A celebgyáros naplója 10. rész

Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész

Sokszor gondolkozom azon, hogy vajon csak én vagyok-e egyedül ezen az óriásinak nem nevezhető világon, akinek ennyire kavarog lelke? S hogy ha én vagyok, akkor ez el fog -e múlni valaha, vagy ezzel meg kell tanuljak együtt élni? Siheder korom óta vágyom a lelki békére. Csak egy bibi van, hogy nem tudom mi az? Mert nekem olyan sosem volt. Két dolog hiányzott az életemből a kockás has, meg lelki béke. Persze mielőtt a kedves olvasó felszínesnek könyvelne el, azért azt hagy osszam meg, hogy ma már nincs olyan magazin, ahol a boldogságot és az elégedettséget ne valami Brad Pitt hasonmással szimbolizálnák. Márpedig nekem, aki olyan messze vagyok ezektől a csodacsávóktól, miért kéne okosabbnak lennem az átlagnál, és miért kéne elhinnem, hogy ugyan, nem ezen múlik. Ha nem ezen, akkor min? Mitől érjük a felhőtlen boldogságot? Egyáltalán létezik ilyen? Vagy ez csak egy olyan délibáb, amit belénk sulykolnak, hogy ha majd megfejted a keresztrejtvényben a vízszintes 24 betűt, akkor majd megtudod. Nos, kérném szépen, bár még nem vagyok kellőképp aggastyán, de megmondom őszintén pályafutásom 28 éve alatt nem találtam meg a lelki békémet. Pedig nem vagyok rossz úton. Nem mondhatom magam szerencsétlennek, tutyimutyinak, kétségbeesettnek. Megtalálnak a lehetőségek, van szép családom, modern autóm, a párnám is pihe puha. Mégsem kerek ez a sztori. Legalábbis nekem. Mert, hogy óráról órára, napról napra nyomaszt valami. Nyomaszt, hogy elérem a céljaimat, hogy valós célokat üldözök-e? És mindenek felett az, hogy helyt álljak nap, mint nap. Mint munkatárs, mint szerető, mint barát, mint fiú, mint fogyasztó. Mint ember. Ember, aki egyébként már nem is akar helyt állni. Mert elege van. És miért kéne nekem, mindig bekapcsolva lennem? Miért szimbolizálja számomra a boldogságot az, ha folyamatosan teli szájjal mosolygok, és közben alig várom, hogy egyedül legyek. Most én vagyok az elfuserált, vagy csak egyszerűen a világ nem ért meg engem? Félek, egyik sem. Félek, saját magam szélmalomharcát, csak saját magam tudom megvívni. Na de kérem, pont ettől a harctól szeretnék most elmenekülni. Akkor meg, hogy oldom meg? Pedig meg kéne. Mert ha valamit nem oldunk meg, akkor azt visszük magunkkal. De én csupán csak egy kis lelki békére vágyom. Na már most, ha harcolok, akkor abból minden van csak béke nem. Szörnyű ez az igazságtalanság. Csak tudnám, ki kényszeríttet ebbe bele? Talán a szüleim? A szüleim mindig azt mondták, csinálj, amit akarsz! A barátaim? A barátaim, csak a kész történeteket kommentálják. Számukra, az én háborúm akkor érdekes, ha egy jó pohár bor mellett elmesélem valami csajozó sztori keretén belül. Talán én magam? Én lennék minden okozója? Mind ezt magamnak köszönhetem? Félek, igen! Csakis magamnak. Magamnak, mert gyarló vagyok. Mert folyamatosan izgek-mozgok. Mert nem bírok elmenni úgy egy téma, egy történés, egy pillanat mellett, hogy ne fordítsam ki. Folyamatosan feszegetem a korlátaimat, percről percre kattogtatom az agyam, hogy termeljen olyan impulzusokat a lelkemnek, amitől azt érezze: Nem vagyok jó helyen. Már pedig, ez a folytonos elégedetlenség nyomaszt engem szüntelen. Ez a tenni akarás. Ez szűnni nem akaró kétség, hogy vajon eltipornak-e. És ha nem tipornak el, akkor hogy tekintek majd vissza, arra a játékra, amit úgy neveztem el: „Éld túl önmagad”? Hiszen legnagyobb ellenségem magamnak, ezek szerint én vagyok!
Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész

Megosztás