Ebéd kell, csoki és 500 millió - Egy pasi naplója 23. rész

2010.01.24. Az a kedvencem az amatőr blogokban, mint amilyen ez is, hogy vállal az írója egy rendszeres munkát (mert ilyet csak úgy érdemes írni, ha mindig van új olvasnivaló), amit kicsit vagy nagyon nem tart be. Ilyenkor meg jön a mentegetőzés, hogy ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem írtam, de… na most itt is ez következik, bár igazi mentségem nincs, de azért megpróbálkozom.

P első naplóbejegyzését itt találod, a legutóbbit pedig itt olvashatod el.

Tehát ne haragudjatok, hogy nem írtam, de egyrészt kicsit lusta vagyok, másrészt, amikor volt kedvem írni, vártam, hogy a celebgyáros biodíszlet Végvári Tibcsi (az általa főszerkesztett műsor átkerült a TV2-re, amiről írt blogjába.) írására vártam (tudjátok, hogy hagyjam szóhoz jutni), majd amikor megírta, kezdődött a kézilabda Eb, amelynek lázában égtem egészen péntek este kilencig, így nem tudtam másra koncentrálni. Akkor (pénteken) kiesett a magyar válogatott olyan borzalmas játék után, amit nem szeretnék részletezni, mert elsírom magam. Majd az MKB Veszprém javít egy kicsit február közepétől a Bajnokok Ligájában.
Na és most vagyok gondban, mert nem jön az ihlet. Pontosabban jött, de amit írtam, azt kitöröltem, mert nem vetett volna jó fényt rám. :-) Az a vicces (Igazából nem vicces, csak ezt szokták így mondani. Szokták?), hogy amikor a buszmegállóból sétálok haza, a fejemben tök jól összeállnak bizonyos témák, amiket csak le kellene írni. Itthon meg nem mindig megy.
Éppen nézek egy műsor a tévében, ahol egy csajt próbálnak meg leszoktatni a mértéktelen édességzabálásról. Meg is kívántam a csokit. Nagyon szeretem én is és képes vagyok bármennyit megenni belőle. Meg sütiből is (kivéve a krémest és a kávés cuccokat). Lehet, hogy ha tovább növelem a csoki befogadó képességemet, akkor tévéshow lesz belőlem? Most mondta a csháje, hogy fél óra alatt betolt kilenc tábla csokit. Megnyugodtam, hogy nem vagyok chocoholic. Szerintem erre nincs magyar szó és angolul sem biztos, hogy így hívják azt, aki csokifüggővé válik. Hoppá! Megtaláltam a megfelelő magyar szót. Kérek egy nagy tapsot és díjakat és pénzjutalmat is. Vagy csak azt, hogy szóljatok hozzám ez után az össze-vissza blog után is, aminek nem tudom még, hogy milyen címet adok, mert igazából semmiről nem írtam. Most pedig elmegyek és üccsizek egyet a celebgyárossal (akinek legutolsó bejegyzését itt olvashatod). Aztán lehet, hogy beülök egyedül a moziba (amikor ezt írom, szombat ebédidő van, így ha éjjel olvassátok, ne nézzetek totál idiótának). Ja, és lottót is veszek. Kell az az 500 millió.
Na jók legyetek, ne fájjon a fogatok, pirítsatok kenyeret, ne csináljatok olyat, hogy letartóztassanak és éljen Vitéz Koplárovics Béla.
P
Mi történik a filmvilágban? Pókemberből hobbit, táncosfiúból Pókember? A részletekért kattints ide! Öt hét szex nélkül. Ha kíváncsi vagy kinek kell ennyit kibírni, itt elolvashatod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció