Első
bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints ide!
Csajos napok vannak mögöttem. Ez nálam nem azt jelenti, hogy körmöt lakkoztam és beültem valami kávézóba a barátnőimmel, miután megvettük azt a cuki kis kosztümöt a Váci utcában, hanem az, hogy egy jó adag nőt megnéztem. Pontosabban egy részüket csak nagyon szerettem volna. Menjünk időrendi sorrendbe, mert az úgy jó.
A Miss Gogo Hungary 2010 táncverseny (táncverseny?) döntőjén voltam csütörtök este. (Egy kis kitérő: „Molnár Anikó csak nekünk nyilatkozik itt a Frizbiben.” Ezt mondta Hajdú Péter az ajánlóban. Hát ki másnak nyilatkozhatna még a Frizbiben? A Friderikusznak? Ez egy kis kitérő volt.) Tehát ott tartottunk, hogy Miss Gogo.
Elég jelentősen élveztem. Főleg, hogy ki tudja miért – talán az 500 ezer forintos fődíjért – ringbe szállt Márki Zsuzsi Playboy és további férfiaknak szóló magazinok címlaplánya, hivatásos nagyon jó nő. Bejön nagyon. Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmem néhány hete/hónapja (na jó, a főszerk), előtte azt sem tudtam, hogy ki ő. Mikor ő szerepelt a Playboyban, a címlaplányok már rég nem voltak kiragasztva a szobámban az ágyam fölé. Csernus doki azt mondja, hogy az ilyen nőket én nem érdemlem meg. Szerintem meg igen. Hogy a francba lehet megismerkedni egy ilyen nővel? Én nem vagyok akkora ripacs, mint az ott lévő férfiak egy része. Produkálták magukat csajoknak, kamerának, fotósoknak. Hátha látja valami hálivúdi producer és szerződteti valamelyik szuperprodukciójához. Vagy kaphat egy kis szerepet a győzike sóban. Fájdalmas volt nézni ezt a nyomulást. Valamelyik még valami robottáncot is bemutatott az RTL Klub v. a TV2 kamerájának. Ha az eseményről fotókat szeretnétek nézni, akkor menjetek fel a Bulvársport.hu rajongói oldalára (facebook) és ott láthattok egy csomót. Ja és abszolút nem értek egyet a celebekből álló zsűri döntésével a győztest illetően. Én őt tettem utolsó előttinek magamban. De azt mindenki tudja, hogy a zsűri döntései kifürkészhetetlenek.
Már megint túl sokat jár a pofám és egy téma még hátra van.
A csajos napok második eseménye. Ez vasárnap volt. Nagyon készültem rá, de véletlenül fiús nap lett belőle. Reggel korán keltem, hogy ne maradjak le a fitnesz modellek versenyének egyetlen percéről sem. Sajnos nem sikerült túl jól az időzítés (gyerekkoromban mentem valami súlyemelő Eb-re v. vb-re, sikerült a lökés és a szakítás közötti egy órás szünet elejére odaérnem). Addigra értem oda, amikor a testépítő fiúk kezdtek. Nem szeretem a tangás fiúkat nézni (és mást sem szeretnék velük csinálni). Nem izgatnak fel. Főleg azok nem, akik zavarukban a bicepszüket mutatják a színpadon, amikor a tricepszüket kellene. Gondoltam, hogy gyorsan végigvárom, utána jönnek majd a csajok. A fitnesz modellekről egyébként azt kell tudni, hogy nagyon szépek és picit izmosak is. Pont olyanok, amilyeneket szeretek. :-) Tehát utána nem jöttek a hölgyikék.
A műsorvezető mondta, hogy most szünet, majd eredményhirdetés. Azért, amiért mentem, még két és fél órát kellett volna várnom. Akkor kezdtek, amikor startolt a Forma-1. Azt választottam. Azért a szünetben maradtam egy kicsit beszélgetni egy ismerősömmel. Közben megtaláltam magamnak az ideális foglalkozást. Fürdőruhás tökéletes alakú lányok fújták be egymást valami spray-vel. Na szívesen lennék hivatásos fújkáló. És masszőr is a magyar fitnesz válogatott mellett (de csak akkor, ha férfiaknak nincs ilyen kategória). Azért szerencsére néhány fotót sikerült szerezni. Egyet meg is mutatok Nektek. Erről maradtam le.
Ja és a legfanatikusabbaknak (már, ha vannak ilyenek): elkezdtem napi rövid bejegyzéseket írni a fészbúkon. Ha érdekel Titeket, keressétek és jelöljétek be Pé a pasit és akkor azt is el fogjátok tudni olvasni (azt csak akkor ér, ha lájkoljátok is :-)). Volt, aki azt mondta, hogy azok jobbak. A bejegyzés csattanója érdeklődés hiányában ma is elmarad. A fotósokról viszont illik megemlékezni. A fölsőt Simon Csaba készítette, az alsót Lékó Tomi.
Na jók legyetek, ne fájjon a fogatok, pirítsatok kenyeret és éljen Vitéz Koplárovics Béla.
P
Első
bejegyzésemet itt
találod, a legutóbbiért kattints
ide! Álompasikért látogass el ide, napi horoszkópodat itt olvashatod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!