Biodíszlet én? - A celebgyáros naplója 5. rész

2010.01.18. Minap felhívott egy jó nevű újságíró, hogy azzal kapcsolatban szeretne velem interjút készíteni, hogy a tv2 már nem tart rám igényt. Már magát a kérdést sem értettem, hiszen a Frizbinek maradok ugyanúgy főszerkesztője, tehát a státuszom - eddig is ezt a posztot töltöttem be - mit sem változott. Ám ő a telefon végén kuncogva, azt próbálta kifejteni, milyen mókás lesz.

Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész

vegvari_tMókás! Mondván, én, aki eddig, 4 éven keresztül benn ültem némán a stúdióban, most pedig ugye ez megváltozni látszik. A velvetről tudni kell, hogy véletlenül sem csöpög a jó indulattól, de egyébként ezzel nincs is baj! Hisz ma már a gyűlölködés a fikázás, az ócsárolás, olyan megszokott. Ha valaki kedves hozzánk, akkor az már gyanús, ha pedig beléd rúgnak, akkor legalább tudod, tőrödnek veled! Na, hát velem is törődtek, és meglepő módon teljesen korrekt anyag született. Persze nem bírták ki, hogy ne tituláljanak néma fiúnak, vagy biodíszletnek. De hát ez kit érdekel? Ahogy néztem a fórumozókat, gyakorlatilag senkit! Mármint a személyem. Írták ők, s mosolyogtam én. Mosolyogtam, mert arra gondoltam, már megint szidnak. S szidtak is rendesen! Hú, csak úgy fröcsögtek. S én mosolyogtam továbbra is. De nem kínomba. Bár most a kedves olvasó azt mondja magában, hiszi a piszi. De tényleg! Elmagyarázom. Számomra mindig megmosolyogtató, amikor rólam beszélnek. Mert, hogy nincs okuk rá. Hiszen én mind ezért nem csinálok semmit. Mindig megmosolyogtam azokat, akik azért szidtak, mert benn ültem a Frizbiben, mert arra gondoltam:- No lám már meg sem kell szólalnom, és rajtam vitáznak! Most kiderült, már benn sem kell ülnöm, és megint rajtam csámcsognak. Ez azért mindenképp kedves. De én azért hiszek az emberi jóságban! Lehet, én vagyok naiv. Egyszer élt egy tanárember, aki polgárjogi aktivistaként mások igazáért harcolt egész életében. Nos, ez az ember nyugdíjasként kinn állt az utcán és jó hangosan szónokolt az emberi jóságról! Minden nap, hétről hétre, kinn állt és jó hangosan az emberekhez beszélt. Egyszer odament hozzá egy fiatalember és azt mondta neki! – Hé, öreg, értsd meg hiába hangoskodsz nem tudsz megváltoztatni senkit. Mire az öreg ránézett, és így szólt: - Tudom, már csak azért szónokolok ilyen hangosan, hogy engem ne tudjanak megváltoztatni. És ebben én nagyon hiszek! Mint ahogy abban is, hogy az emberek jók, és rájönnek, nem én vagyok a legnagyobb ellenségük! Akikre haragszanak, az saját maguk. Sebestyén Balázs szerint olyannak kell lennünk, mint egy üres ház, ahova, ha betör egy betörő, akkor nem tud semmi elvinni, mert semmit nem talál. Ezt a prana nadi nagykövetője úgy értelmezi, hogy minden belőlünk jövő indulat, legyen az harag, gyűlölet nem más, mint hogy magunkkal vagyunk elégedetlenek, és nem mást gyűlölünk, hanem magunkat. Hogy ez most az aktuális sikertelenségük, vagy csak egy elfojtott lelki fájdalom miatt tennénk, azt én most nem boncolgatnám. Nem úgy, mint azt, hogy keressük hazánk divat nagyköveteit. Ez már azért sokkal érdekesebb. Már, mint nekem! Hisz meséltem, hogy adtunk ki egy lapot! Fashion Aukció Magazint. Ő az első gyerV_vari ekem. Bár világ életemben alkottam, hol tévé műsorokat, hogy vitatott irodalmi alkotásokat, amiket verseknek neveztem el. S bár lehet, a sok értelmiségi fanyalgó most élve felkoncolna, hogy hogy merek ilyet leírni. De a napokban szidtak úgyis eleget. Szóval már hozzászoktam. És ha lehetek őszinte, akkor ez az első olyan produktum, ami kézzel fogható, és az én nevemhez fűződik. Ez azért nagyon jó érzés. Mert sok munka van mögötte, és szerencsére sok elismerés. Tavaly decemberben debütáltunk, egy jótékonyági divatrendezvény keretén belül, amit stílusosan a lapról neveztem el. Bár legyük őszinték, a lap kapta a rendezvényről a nevét. Hiszen a koncepció a divatárverés volt. FASHION AUKCIÓ. Nos, kitaláltuk, hogy a rendezvényhez párosítunk olyan fiatal lányokat, akik népszerűsítik nem csak az újságunkat, de jótékonyági rendezvény sorozatunkat. A netcastingosok tényleg kitettek magukért, több mint 80 csinos fiatal lány jelentkezett, kik közül Szabó Patrícia, a kedvesem Czinege Anna, és Lakatos Krisztián segítségével 20 lányt választottunk ki, akikre itt a csakcsajoknak.hu-n, és tabutv.hu-n lehet majd szavazni. Szerintem jó játék lesz. A fikázásnál mindenképp jobb.
Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció