Csak Csajoknak

A győztes egyedül van - A celebgyáros naplója 9. rész

Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész
Jelenlegi társadalmunk valamilyen okból, elítéli az egyedüllétet, pedig egy kimutatás szerint a 28 és 29 évesek 45% -a egyedül él és nem is vágyik tartós társkapcsolatra. Persze, hogy nem. Miért is vágyna? Nem, mintha bajom lenne a párkapcsolattal, magam is híven gyakorlok nap, mint nap kisebb nagyobb sikerekkel. De legyünk őszinték. Ma már annyira önállóvá neveltük saját magunkat, hogy nincs tolerancia a belepofázásra. Már pedig a szerelem apró betűs része, az, hogy: alkalmazkodjunk. Először önmagunkhoz, majd a másikhoz. Most gondolom többen felszusszantak. Önmagunkhoz? Miért kéne nekem önmagamhoz alkalmazkodnom? Magammal élek, csak tudom, hogy milyen vagyok. Egy nagy frászt. Ez az egyik legnagyobb önbecsapás, amit magunkkal szemben elkövetünk. Honnan kéne ismernünk magunkat, egy olyan helyzetben, amiben még nem éltünk meg. Már pedig a szerelem egy olyan pálya, ahol mindenki ingoványosan korcsolyázik. Szóval, miért pont nekünk kéne azt játszani, hogy mennyire tudjuk, mi helyes és mi nem. Nos, ha megismertük önmagunkat, amikor már tisztába vagyunk a korlátainkkal. Felfogtuk ép ésszel mi az, amire vágyunk, és mi az, amire egyáltalán nem. Nos, akkor ezt emésszük meg, és próbáljuk meg felvállalni. Szerintem óriási hiba, hogy nem merünk kiállni a saját gondolatainkért. Gyerekkorunkban arra tanítanak meg minket, hogy keressünk egy álláspontot, és álljunk ki mellette. A szüleink évekig azon dolgoznak, hogy köszönjünk hangosan a szomszéd néninek, és minden mozdulatunkat „leszakkommentálják”, hogy helyes vagy nem. Annyira vicces, hogy gyerekként sokkal jobban kiálltam az elveim mellett, mint most felnőttként. Meg voltam győződve arról, hogy csak is szűzlány lehet majd a feleségem, és hogy ha valaki kétszínű, akkor azt kerülni kell. Ma szép lenne, ha számomra erkölcsileg kérdéses embert nagyívben elkerülném. Egyrészt magamat is annak tartom, másrészt, ebben a szakmában senki sem százas. De nem csak a szakmában, az életben, a családomban, a barátaim között. Sehol nincs fekete vagy fehér. Ettől függetlenül tudnunk kell, hogy mi az, ami mellett letesszük a voksunkat. Mert nem az a baj, ha rosszat tesszünk, az a baj, ha nem látjuk, hogy ez nem helyes. De ettől függetlenül visszasírom azt a tisztaságot, amit 12-13 évesen képviseltem. Ma viszont meg kellett tanulnom együtt élni a férgekkel. Sőt rájuk kell mosolyognom, bele kell mennem az általuk kreált játékocskákba, és épp bőrrel ki kell jönnöm belőlük. Nos, kérem, ezt nevezzük úgy, hogy mindennapi élet. Mert ez vesz körbe minket. És hogy, hogy jön az önmagunk megismeréséhet ez a rész? Nos, elmagyarázom. Miután mi is folyamatosan változunk, más értékrendet képviselünk napról napra. Ezért van az, hogy egyik nap valamit szépnek látunk, majd a másik nap rémálommá válik. Azt gondolom, ezért köszönnek el egymástól tíz-húsz év után az emberek. Szóval meg kell magunkat ismernünk. Tudnunk kell, hogy állunk önmagunkhoz. Hogy tudjuk mit várunk el a másiktól? Hiszen ha nem tudom, mit várok a másiktól, hogy akarok boldog lenni? Szeretném, hogy tiszteljen, szeressen, foglalkozzon velem! Szép közhelyek, de mire is vágyom pontosan? Az mindig változik. Ezek a dolgok soha sem konstansak. Nos ha önmagunkat kiveséztük, akkor jön a nehezebb dolog. A másik fél! Az oldalbordánk. Az elvárásainak nekünk kell megfelelnünk. És azt hiszem, az mindennél nehezebb. Mert itt nem lehet lazsálni. Nem lehet, azt mondani, hogy majd holnap. Ez vagy folyamatos, vagy a kapcsolatba kerülhet. És bár mindig meg vagyunk arról győződve, hogy mi helytállunk. A kapcsolatok 80%-ába a másik fél, sosem elégedett. Nos, kérem ez az a harc, amit a mi 45%-unk nem akar felvállalni. Ezt az örökös presszúrát, ezt a non stop megfelelést. Ők inkább azt vallják, iszom egy pohár tejet anélkül, hogy vennék egy tehenet. „Sőt azt iszom, ami nekem tetszik, legyen az tej, vagy bármi más. Mert önálló vagyok! Csak magamnak tartozom elszámolással. Nekem ne mondja meg senki, mit, hogyan csináljak.” És én ezt el is tudom fogadni. Mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy felvállalja, ő nem társas lény. Mert megismerte önmagát és tudja neki ez jó. Nem kompenzál, csak él békében önmagával. Itt a vége fuss el véle.
Végvári Tibcsi, a Celebgyáros eddigi bejegyzései: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész

Megosztás