Kos: A legbölcsebb, amit ma tehetsz, hogy nem teszel semmit. Bármihez is nyúlsz, katasztrofálisan végződhet és így egy idő után elborulhat az agyad is. Ha pedig az megtörténik, az ég kegyelmezzen a közeledben lévő embereknek, tárgyaknak.
Bika: Ma ne egyél semmi mást csak gyümölcsöt. Ez nem csak arra lehet jó, hogy alaposan megtisztítsd a szervezeted, de arra is, hogy pótold és felturbózd a vitaminkészletedet. Azért a jó sok folyadék most se maradjon el.
Ikrek: Furcsa ügybe keveredhetsz, és nem igazán láthatod a megoldását a dolognak. Szó nélkül nem szállhatsz ki belőle, főleg, ha a munkádhoz tartozik. Ráadásul nagyon gyorsan kellhet fontos döntéseket hoznod.
Rák: Egyik ember után csalódhatsz a másikban és lassan már te magad sem tudod, hogy kire számíthatsz igazán és kikre nem. Sajnos, vagy szerencsére a következő pár napban kiderülhet, kik a barátaid valóban.
Oroszlán: Viharfellegek gyülekezhetnek a fejed felett, ha most nem vagy észnél. Mutasd meg, hogy mennyit dolgozol és mi mindenre vagy képes. Ha nem tudod eladni magad, nagy bajban lehetsz, és még a karriered sem lendülhet előre.
Szűz: Ne tégy meggondolatlan ígérteket másoknak, mert hamarabb számon kérhetik rajtad, mint azt gondolnád. Mindig csak is annyit vállalj be, amennyit valóban tudsz teljesíteni, így aztán nem maradhatsz kellemetlen helyzetekben.
Mérleg: Ha időben végeztél a munkáddal, ne rohanj azonnal haza. Inkább kényeztesd egy picit a tested és a lelked is. Ülj be egy cukrászdába egy finom sütire vagy forró csokira, aztán térj be egy-két boltba, hiszen javában tartanak még a leárazások.
Skorpió: Akármennyire is idegesítenek a szomszédaid, vegyél egy nagy levegőt és próbáld megőrizni a nem ellenséges kapcsolatot velük. Nem jó a rossz viszony a lakókörnyezetedben, mert nem csak a magánéletedben, de a munkádban is hátráltathat.
Nyilas: Ha tudsz, vegyél ki gyorsan szabadságot péntekre és menj el ma este bulizni. Jelentősen javíthat a hangulatodon és egy kis lazítás is már igazán rád férhet, főleg, ha mostanában nem volt belőle annyi részed, amennyi szükséges.
Bak: Próbáld összeszedni magad a munkahelyeden, mert ha trehány vagy, olyanok látókörébe kerülhetsz, akikébe nem biztos, hogy szerencsés. Ez pedig hosszútávon és nagyon komoly gondokat okozhat számodra.
Vízöntő: Eljött számodra a szerencse napja. Ha teheted, látogass el egy lottózóba és játssz valamilyen számodra szimpatikus játékot. A kaszinókat azért kerüld el, mert a nagy hévben szinte az összes pénzedet elveszítheted.
Halak: Ha nem érzed magad úgy, ahogy szeretnéd, gondold végig, hogy mit csináltál rosszul az elmúlt napokban. Ha megbántottál valakit, kérj gyorsan bocsánatot. Persze, ez csak akkor működhet, ha te magad is belátod, hogy hibáztál.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!