„Az Újhold a Hold első periódusát jelenti, mely egyben a legjobb alkalom arra is, hogy terveket szőjünk a jövőnkre nézve. A holdrituálék a vágyak teljesülését ígérik, még a napfelkete előtt.”
„Vénusz évében a pénz talán még az eddiginél is fontosabb helyet kap az életünkben. A „kis szerencse bolygója” nem a szerencsejátékkal ölünkbe hulló vagyonra utal, hanem a munkával megszerzett, biztos jövedelmet jelzi. Azt, ami a mindennapi megélhetéshez kell.”
„Egyetlen éjszaka alatt több képsort is átélhetünk, de ébredés után csupán ezek töredékét tudjuk felidézni, vagy egyáltalán nem emlékszünk semmire. Ám ezen könnyen változtathatunk, létezik ugyanis egy módszer, melynek elsajátításával akár irányíthatjuk is az álmainkat!”
„Mindenki szeretné megélni a boldog beteljesülést. Ám annak érdekében, hogy ezt elérhesse, meg kell értenie, hogy a szexnek oka és célja van. Leckéket rejt, fejlődést eredményez. Ennek felismerésében, illetve a társ megtalálásában sokat segít az asztrológia.”
„Mivel nem kell különleges paraképesség a túlvilági hangok „felfogásához”, létrehozásához, akár Te is megpróbálhatsz kapcsolatot létesíteni az elhunytakkal.”
„A Vonzás Törvénye nem szűri meg az általunk közölt információkat. Nem mérlegeli, hogy mi lenne jobb számunkra. Szabad akarattal rendelkezünk, és mi döntjük el, minek szentelünk energiát és figyelmet. Az univerzum ezt tükrözi vissza.”
"A tenyérjóslás eredet Kínában Krisztus előtt 3000-re nyúlik vissza. E tudomány Kínából indult hódító útjára Európa felé, majd a világ összes más országába!"
„A világnak van hét pontja – hét csakrája –, amely csodás energiával van feltöltve. A monda szerint Siva isten elhajította a földi energia hét kavicsát, s ahol azok leestek, ott áldott energia sugárzik. Aki ezeken a helyeken megfordul, meggyógyul, de legalább is javul az állapota.”
2011 a Nyúl éve a kínai asztrológia szerint. Hogy mit tartogat számodra az esztendő? Kínai csillagjegyedet kikeresve könnyedén megtudhatod! Boldog Újévet!
„Szotyori Luca jósnő bevált technikával dolgozik. A szakértő azonban csak akkor hajlandó ezeket alkalmazni, ha ezzel nem korlátozza a másik ember szabad akaratát.”
"A Biblia – üzenet az utókornak. Szavakba foglalt és kódolt tanítások egész sorát tartalmazza. S talán nem is egy kódot alkalmaztak, hanem sokkal többet. A tudomány fejlődésével szép lassan valamennyit sikerül megfejtenie az emberiségnek."
"A csodának hitt hatodik érzék számtalan formában jelentkezhet – megérzések, álmok, túlvilági hangok, az auralátás képessége – de közel sem annyira titokzatosak, mint gondolnád."