Néhány gondolat a számmisztikáról

2009.10.19. A számok nem köteleznek semmire. Mindenki saját szabad akaratából eldöntheti, hogy az adott szám pozitív vagy negatív oldalát használja ki. Csak Csajoknak!

A számmisztika eredete egészen az ókori Görögországra vezethető vissza, ahol is a "Számok Atyja" néven ismert híres matematikus és filozófus Pitagorasz (Kr.e.: 582-496) élt és tanított. Minden dolgok alapjának a számoszámmisztikat tekintette, mely az egyetlen örökkévaló létező, és amellyel minden létező viszonyt ki lehet fejezni. Tanításai nyomán számos iskola alakult, követői sajátos rendszereket állítottak fel, melyek segítségével minden ember "besorolható" valamely számkategóriába. Ez a szám meghatározza jellemét, belső világát, törekvéseit, munkabírását, kreativitását, szorgalmát, viszonyát a többi emberhez, szerelmének mértékét. Ezen kívül meghatározhatja külső tulajdonságait, de akár étkezési és alvási szokásait is. Amint megállapítottuk ki melyik csoportba tartozik a születési száma alapján, azonnal felismerhetővé válnak az illető előnyös, vagy előnytelen tulajdonságai, illetve az is hogy milyen viszonyban van a másik emberrel. A számok hajlamosítanak, de nem köteleznek semmire. Mindenki saját szabad akaratából eldöntheti, hogy az adott szám pozitív vagy negatív oldalát használja ki.

Az Egyes jelentéséért kattints ide!
A Kettes jellemzését itt találod.
A Hármasról itt olvashatsz.
A Négyes elemzéséért kattints ide!
Az Ötösről itt olvashatsz.
A Hatos jelentéséért kattints ide!
A Hetes titkait itt olvashatod el.
A Nyolcasért kattints ide!
A Kilencesről itt tudhatsz meg mindent.

Érdemes megkeresni az adott számnak megfelelő Tarot-kártya lapot, és elolvasni annak jelentését is. A számmisztika és a Tarot szoros kapcsolatban áll egymással, a kettő együtt teljesebb képet ad saját magunkról. (Forrás: Shine Egészség Központ)
Szex az első randin, kattints ide! Osho októberi horoszkópját itt olvashatod. Nyerj! Szuper ajándékainkról itt olvashatsz bővebben.

Megosztás

Hozzászólások

2009.08.20. 12:07

Rokszy
Hol lehet erről bővebbet megtudni?!

2009.08.20. 12:07

Rokszy
Hol lehet erről bővebbet megtudni?!

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció