Az asztrológiai előrejelzés több szinten működik, úgy az egyén, mint az egész emberiség szintjén. Mindannyian egyediek vagyunk, de sorsunkat közösen formálja a klíma alakulása, a gazdaság, a politika, s még sok más tényező. Ha egy várost elönt az árvíz, akkor egy kollektív problémáról beszélünk, s a város megalapításának a képlete a kiindulópont, míg ha a lakásunk ázik be, mindenképpen érzelmi problémákkal kapcsolatos kérdéseket vet fel.
Személyes problémáink megértésére, a bennünk felmerülő kérdésekre, miértekre érkező válasz egyfajta megnyugvást hoz, mely a boldogsághoz vezető út első lépcsőfoka lehet. Az elmúlt hetekben, hónapokban kissé felgyorsultak az események, hiszen rengeteg olyan fényszög kép volt jelen az égen, mely az egyéni sorsokban is megmutatkozott.
Gondoljunk csak a Szaturnusz jegyváltására, 2009. október 29-én belépett a Mérleg jegyébe, mely által előtérbe helyeződtek a párkapcsolati kérdések, s azok felülvizsgálata. A Szaturnusz a kötöttségek, korlátok bolygója, 29 év alatt járja körbe a Zodiákust. Határokat szab, felelősségtudatot ébreszt, s feladatot ad, hogy min kell még dolgoznunk. A Szaturnusz egy lassú mozgású bolygó, ebből fakadóan türelmes és kitartó, de a lustaságot, halogatást, elodázást késleltetéssel, elbuktatással bünteti.
Ezt megelőzően 2007 szeptemberétől tartózkodott a Szűz jegyében, mely terminusban volt idő, hogy a részletességbe menően tökéletesíthettük képességeinket, s életmódbeli változásként egészségesebb életvitelre tértünk át, legyen az egy méregtelenítő kúra vagy a dohányzás elhagyása. Rengetegen kezdtek bele új tanulmányokba, mely az elmúlt időben, s még most is hasznosabb talán, mint valaha, hiszen a jól képzett munkaerő iránt megnőtt az igény, másrészt pedig a gazdasági válság számos munkahelyet megtizedelt, s így átképzések váltak szükségessé.
De térjünk vissza egy picit a jelenbe, ahol a Szaturnusz már a Mérleg jegyében folytatja útját, ahol új fejezetet nyit az elkötelezett kapcsolatok terén. A Mérleg jegy ura a Vénusz, mely lágyságot, kedvességet hoz a megmerevedett, bezárkózott Szaturnuszhoz, s egyben oldja a feszültséget.
Hogy melyik jegynek ez pontosan mit is jelent még ebben az évben?
KOS
Felesleges a végletekig harcolni. Helyette most a kompromisszumkészségen van a hangsúly, azaz a mérleg nyelve! Ez már az egészségi állapot rovására is mehet, ha nem tart pihenőt.
A kapcsolatait eddig lehet, hogy kissé felületesen kezelte, az év végéig ezeket tisztáznia kell, vagy lehet, hogy egy komolyabb döntést kell hoznia, de nem odázhatja el tovább. Cselekedetei indoklására nem kell, hogy ésszerű magyarázatot követeljen magától, elég ha érzésből, szívből cselekszik.
BIKA
Elérkezett az idő, amikor a munkádban előrelépés mutatkozik, s komolyabb megbízatások várnak rád. Ha ennek érdekében további tanulmányok elvégzése adódik, ne habozz! Most együttműködő készséged célod elérését szolgálja. Viszont az aktív pihenés elengedhetetlen egészséged, jó közérzeted megőrzéséhez. A szakmai kihívások és a magánéleti kötelezettségek közötti egyensúly megoldására egy meglepő és szokatlan, ám leleményes megoldást találsz.
IKREK
Gyermeki éned és felnőtt oldalad határai mostanság összemosódhatnak, ami külön odafigyelést igényel. A felesleges energiát most kimondottan valami sporttevékenységben levezetve lenne érdemes kamatoztatni, mely az egészségednek is kimondottan jó szolgálatot tenne! Érzelmi ügyekben hirtelen többet vélsz kapcsolatodban, mint aminek látszik. Lehet, hogy egy barátság van születőfélben?
RÁK
Felesleges hatalmi játszmákba bonyolódnod, hiszen a mások által generált feszültség belső lelki békédre jelent veszélyt. Vizsgáld felül, érdemes-e még energiát fektetni egy olyan ügybe, ami már veszett fejsze nyele. Lelki kérdésekben egy hiú álmot dédelgetsz, egészen addig, amíg nem emlékeztetnek a korlátokra.
OROSZLÁN
Kicsit lelassul világod forgataga, több időt töltesz pihenéssel, egészséged megőrzésével, amihez régóta áhított nyugalom is párosul. Itt az ideje a selejtezésnek, csinálj helyet életed új fiókjaiban. A szórakozás egy kissé háttérbe szorul most a felgyülemlő munka miatt. Az érzelmeid az ünnepi készülődés idején a tetőfokára hágnak, de nem árt, ha tiszta fejjel átgondolod olykor a dolgokat.
SZŰZ
Eddigi anyagi gondjaid apránként ugyan, de megoldást nyernek. Gondold végig erőforrásaidat, lehet, hogy némelyiket át kell csoportosítani, ugyanakkor elengedhetetlenül szükséged lesz energiabefektetésedre és kreativitásodra is. Érzed, hogy baráti vagy munkahelyi kapcsolataidat át kell értékelned, elcsendesedéshez, újraértékelésükhöz időre lesz szükséged, de ne gubózz be a magány házába. A békesség különösen fontos az ünnepek alatt, ne bonyolódj erőviszonyok harcába.
MÉRLEG
Elérkezett az aratás ideje, de bekövetkezésének feltétele a pozitív és előremutató szemléletváltás. Az elkövetkező hetekben, hónapokban bizony komoly felelősségvállalás ideje jön el. A Szaturnusz tényleg próbára tesz, s komoly átalakulások mennek végbe, melyek az otthonoddal is összefüggésbe hozhatók. A leküzdhetetlen akadályok arra sarkallnak majd, hogy jobban állj ki magadért, az igazadért, s önbizalmad csak nőni fog az eredmények láttán. Képes vagy elérni céljaidat, ha ki tudsz lépni eddigi kereteidből!
SKORPIÓ
Eddigi meggyőződéseidet most megkérdőjelezed, hiszen életed egészen új irányba fordul az év végétől. A szórakozás szinte teljes egészében háttérbe szorul a feltornyosuló munka láttán. Viszont ha valaki Tőled vár segítséget, ne hanyagold el! Álmaid megvalósításához eddig ismeretlen utak, lehetőségek nyílnak meg.
NYILAS
Az erőforrásaid megosztottságát kell felülvizsgálnod az elkövetkező időszakban, mások támogatása és saját szükségleteid között. Jókedvedre lassan, de érezhetően rányomják bélyegüket a változás szelei. A Szaturnusz arra szólít, tedd félre a hiúsági kérdésekből fakadó érzelmeket, ha egy komoly kapcsolatot még tartalmassá szeretnél alakítani. Józan ész és mértékletesség!
BAK
Egyre több feladat - egyre több elismerés. Ismerősen hangzik, ugye? Karriered és szakmai ambíciód szinte megkérdőjelezhetetlen, de túlvállaltad magad, ami viszont veszélybe sodorhatja eddigi kemény munkádat, egészségedről már nem is beszélve. A számonkérés időszaka következik, s tetteinkért felelősséget kell vállalni. Érzelmi ügyekben pedig mire észbe kapsz, talán már túl késő lesz. Ne késlekedj...
VÍZÖNTŐ
Új ismeretek megszerzése, új tanulmányok vannak kilátásban. S talán nem véletlen, hiszen szakmai képességeid kibontakozásának útjában akadályok vetődnek fel. Életedben nagy tervek vannak kilátásban, de ne számíts gyökeres változásokra máról holnapra. Nézz szembe az érzéseiddel, s ha új munkahelyen, állásváltoztatáson gondolkodsz, most hallgass megérzéseidre!
HALAK
A feladat: egyensúlyt teremteni kapcsolataidban! Ne félj hangot adni elvárásaidnak, így kevésbé tudnak befolyásolni. Ha kitűzött céljaidért kellő határozottsággal harcolsz, s álmaidat meg akarod valósítani, akkor bizony kellő ösztönző erőre, vagy akár támogatásra is szükséged lehet. Az év utolsó napján pedig szívügyekkel kapcsolatban extra óvatosságra hívnám fel a figyelmed. (Forrás: Naturanet - Silence asztrológus)
Ünnepelj velünk a Ring Caféban, kattints ide! Karrierhoroszkóp 2010, kattints ide!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!