Kos
A legnagyobb erényed a szerelemben, hogy mindig képes vagy kézben
tartani a dolgokat. Gátlásos Kost játszani, nem a te műfajod, a
lerohanás a legjobb taktikád. A vörös szín a védjegyed, így biztosan
nem tud egyetlen férfi sem keresztülnézni rajtad. A sikeres
partnerkapcsolathoz bőbeszédűségre van szükség, hogy elérd a
céljaidat. Ha némaságba burkolózol, nem terem babér a számodra. Legyél
lazább a pasikkal, egy mosoly, és az egész világ a lábaid előtt hever.
Jó tudni, hogy a Kosnak alapvetően éreznie kell a szabadságot, erre
jó, ha figyel a partner is. A biztonságra és a meleg otthonra ugyanúgy
vágyik akkor is, maikor éppen a barátaival tércsel valahol. A Kost
azonban nem szabad nagyon elengedni anélkül, hogy egyik szemünket
rajta ne tartanánk. Ha végre felkeltettük egy Kos érdeklődését, és
kialakult a szemkontaktus, biztosak lehetünk benne, hogy már régóta
kinézett minket, és tetszünk neki. Ezután már nem kell sokáig várni,
odamegy hozzád, és a lényegre tér.
Bika
A mindennapokban szórd szét a bókjaidat az
érintetteknek, de ne pazarold az erődet olyan emberre, aki vakon jár a
környezetedben. Keresd a szemkontaktust, egy pillantás a megfelelő
időben csodát tesz, és begyújtja a rakétákat, ez egyébként a Bikákra
nem jellemző. Az első lépés megtétele nagyon nehéz, de érdemes
megemberelni magunkat, mert utána már meglesz a bátorság eredménye. A
csillagjegy szülöttei nem szívesen mennek bele olyan kalandokba,
amelyek végkimenetele nem látható előre. Az egyéjszakás kapcsolatok
nem a Bikák műfaja. Alapvetően tehát hűséges típusok, de ha elszürkül
egy kapcsolat, félrenézegethetnek. Érdemes tehát folyamatosan ápolni a
kapcsolatot, és nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Bikák
féltékenyek. Egy randevún csak rá figyelj, ne nézegess másokat, mert
magadra haragíthatod.
Ikrek
Az Ikrek szívesen ismerkednek meg új dolgokkal, így természetesen új
emberekkel is bátran kötnek ismeretséget. Jellemző, hogy úgy próbálnak
meg kapcsolatban élni, hogy közben a függetlenségüket is megőrzik, és
azt teszik, amit akarnak. Vigyázni kell, hogy ezt a partner ne vegye
rossz néven, és meg kell találni az egyensúlyt a két véglet között.
Annyi szeretet vár rád 2010-ben, hogy azt sem tudod, hol és kinél
kezdd. Ne fukarkodj kimutatni és kimondani az érzelmeidet, és
meglátod, milyen hálásak lesznek az érintettek. Megkapod a
lehetőséget, hogy a hibákat, amiket 2009-ben elkövettél, kijavítsd,
így gondold át jól, mit teszel. Ha a partnerünk a csillagjegy
szülötte, nem árt tudni, hogy szeret velünk büszkélkedni, vagyis
viselkedjünk úgy, hogy szívesen mutatkozzon velünk nyilvánosság előtt.
Szép időszak következik a szerelemben, de a legfontosabb a türelem és
a kompromisszumkészség.
Rák
A Rákok mindig a megérzéseikre hagyatkoznak, és a legmegfelelőbb
pillanatra várnak a szerelmi hódítások során. Jellemző, hogy egy
lépést előre, két lépést hátra mennek, vagyis soha nem az övék az első
díj egy flört-gyorsasági versenyben. Az álmaidban sokszor lejátszott
jelenetet végre ültesd át a való életbe, és máris sikeresebb leszel a
másik nemnél. A párkapcsolatban élő Rákok stabilitásra és állandóságra
számíthatnak 2010-ben, de természetesen ez nem jelentheti azt, hogy
hátradőlhetsz vagy feltett lábbal újságot olvashatsz. Minden nap
törekedj a szerelem életben tartására, és a romantikus hangulat
megteremtésére, egy jól megválasztott fehérnemű vagy forró CD csodákra
képes. A Rákokat nem könnyű becserkészni, mert az utolsó pillanatban
mindig visszavonulót fújnak. A kulcsszó a türelem, és a lassú hódítás,
amivel elnyered a bizalmát és elrabolod a szívét.
Oroszlán
Álmodban többször is elképzeled a titkos és fantáziadús flörtöléseket,
de ideje leszállni a földre. Adj lejjebb az igényeidből, és nézz körül
a környezetedben, hátha 2010-ben észreveszed végre az igazit, akiért
csak a kezedet kell kinyújtanod. Az Oroszlán számára minden szerelem a
legnagyobb szerelem, jövőre talán belátod végre, hogy a fellobbanó
szenvedély csak eleinte lángol, majd nagyon hamar kiderül az igazság,
és le kell szállni a földre. Eddig megmagyaráztad, hogy van idő
mindent kipróbálni, de 2010-ben már ajánlatos megállapodni és a komoly
társ mellett dönteni. Ha valakinek sikerül megszelídíteni egy
oroszlánt, akkor már megnyugodhat, hiszen a csillagjegy szülöttei
hűséges típusok. Jó tudni, hogy az Oroszlánokat viheted bármilyen
utazásra, igazán csak az otthon melegségére vágynak, és alig várják,
hogy hazatérjenek. A 2010-es évben hajlamosak az Oroszlánok egy kicsit
félrekacsintgatni, de nem érdemes zűrös kalandokba keveredni, mert
előbb utóbb úgyis visszatér a kedveséhez.
Szűz
Rengeteg izgalmas élmény vár a Szüzekre 2010-ben. Különösen az első
három hónapban várható, hogy olyan lehetőség jön, amiért érdemes
letérni az útról, és hagyni, hogy új szelek fújdogáljanak a
partnerkapcsolatban. Az egyedülálló Szüzek is számíthatnak arra, hogy
megpezsdül a szerelmi életük és különösen nyáron, illetve ősszel
számíthatnak a nagy Ő megjelenésére. Májusban a pillangók mellett az
erotikus hangulat is megjelenik, így a fülledt estéken ne habozzatok
egymás mellé bújni. Házassági ajánlatra is komoly esély mutatkozik, ha
látod partnered zavartságát, akkor könnyítsd meg a dolgát, és ne
bántsd meg akkor sem, ha nem akarsz igent mondani neki. A válságba
került kapcsolatok megmentésére kiváló megoldás a közös nyaralás,
hiszen a napsütötte vízparton vagy a zöld természetben minden sokkal
egyszerűbbnek látszik.
Mérleg
A Vénusz jótékony hatásának köszönhetően a mérlegek egy igazán
harmonikus évre számíthatnak jövőre, már ami a partnerkapcsolatukat
illeti. Különösen az első félévben vár árjuk egy-két különleges
erotikus élmény, ami feldobja az amúgy már egy kicsit megkopott
viszonyt. Nyáron és ősszel kicsit lelassulnak a dolgok, a szép
kényelmes tempó azonban év végére felpörög, és megint minden kerek
lesz. A Mérlegek ritkán mennek egyedül bárhová. A népes rokoni vagy
baráti kíséret irigylésre méltó, de vigyázni kell, hogy a potenciális
partnerjelölteket ne ijesszük el a népes sleppel. Mivel a Mérleg
utálja a vitákat és a konfrontációt, túl gyakran enged, ám vigyáznia
kell, nehogy ezt a tulajdonságát kihasználják, hiszen egy kapcsolatban
a kompromisszum-készségnek kétoldalúnak kell lennie. A mérlegek
hajlamosak elszakadni a valóságtól, így az az ideális, ha olyan
partnert választanak maguknak, aki a földön jár.
Skorpió
Érdemes résen lenniük a Skorpióknak, hiszen már 2010 januárjában és
februárjában fellobban a szenvedély. Ez azt jelenti, hogy a már
kialakult párkapcsolatokban különleges fellendülés várható, míg a
szinglik életében komoly változás állhat be. Tavasszal és nyáron jöhet
egy kis megnyugvás, ősszel azonban ismét tombolnak az energiák, és
akkor megint érdemes lesz gázt adni. A Skorpiók hajlamosak a
féltékenységre, így érdemes lesz odafigyelni, hogy ne sajátítsuk ki
partnerünket, mert ha nem engedjük el néha a kezét, könnyen megunja a
rabságot. A csillagjegy szülötteivel gyakran előfordul, hogy
hónapokon, sőt éveken át élnek olyan partnerrel, akiről elképzelik a
legszebb dolgokat, és lángoló szenvedéllyel vonzódnak olyasvalakihez,
akiről később csúnya dolgok derülnek ki. Vegyük le tehát a rózsaszínű
szemüveget, így elkerülhetjük a korábban oly gyakran előforduló zűrös
szakításokat.
Nyilas
A 2010-es évben igazán fényesen ragyognak a szerelem csillagai a
Nyilasokra. Az egész esztendő tele lesz erotikus rezgésekkel, akár
partnerkapcsolatban élő, akár egyedülálló személyről van szó. Aki ezt
kezelni tudja, extra adag harmóniával és romantikával fűszerezi meg az
aktuális románcot. A szerelemben is az a szabály, mint a
hegymászásban, vagyis irány a csúcs, ami annyit jelent: ne hagyd
ellaposodni a kapcsolatot, hanem aktivizáld magad. A közös
naplementék, illetve napnyugták például csodákra képesek egy nyári
utazás során, ahonnan újra friss szerelmesekként tértek haza. Jó
tudni, hogy a Nyilas nem szereti a szigorúságot, vagyis a
szabadságvágya túl erős ahhoz, hogy rövid pórázra fogjuk. A megfelelő
kommunikáció elsimíthatja az ebből adódó feszültségeket, és mindkét
fél számára előnyös megoldást kínálhat. A Nyilasok élvezetet kedvelő
lélekkel vannak megáldva, ha van tehát elég izgalom vagy
változatosság, akkor úgy várja az újabb napot a partner oldalán, mint
egy kisgyermek.
Bak
Bámulatos, érzelmileg milyen intenzív év vár a Bakokra. Egyfelől
megpróbálnak a rájuk jellemző vehemenciával a figyelem középpontjában
maradni, másfelől a tőlük néha szokatlan szenvedélyesség bevetésével
fellendíteni a szerelmi életüket. A szerelem orkánerejű széllökéshez
hasonló módon távolítja el a földtől a csillagjegy szülötteit, és egy
megfelelő partner segítségével egy más világban érezheti magát. Az
ehhez vezető út azonban nincs kikövezve, és jó pár homokdűnén át kell
verekedned magad, ha célt akarsz érni. A csillagok állása azonban jót
ígér, és az elképzelt csoda garantált. Az egyedülállók számára
nyugtalanító lehet, hogy a lelki azonosság nem mindig jelenik meg a
jövőbeli partnernél, így az első négy hónapban különös óvatossággal
álljon ehhez a kérdéshez és a potenciális jelöltekhez.
Vízöntő
2010 a változások éve lesz a Vízöntők számára. Az egyedülállók arra
számíthatnak, hogy végre megtalálják az ideális partnert, és
hosszútávú kapcsolat alakul ki közöttük, míg az elkötelezettek
életében bizsergő erotika és vérpezsdítő szexuális élmények várhatóak.
Különösen áprilisban és májusban érzik majd a csillagjegy szülöttei
azt a bizonyos bizsergést a gyomrukban, akkor nyitottak a legjobban a
változásokra. A szakmai életben elért sikerek hatására ne tölts túl
sok időt a munkahelyeden, és szánj időt magadra és a szerelemre is, az
előbb említett jó dolgok ugyanis csak így működnek. A Vízöntők
szeretik az izgalmas életet, a kiterjedt baráti kört és a nagy
társaságot, így a partnerének ehhez kell alkalmazkodnia, és tolerálnia
a helyzetet. Az ebbe a csillagjegybe tartozó személyek talpraesettek,
nyitottak és fütyülnek a konvenciókra, ez pedig sok ember számára
pozitív lehet. Igyekezzünk azonban nem visszaélni ezzel, és kössünk mi
is kompromisszumokat a kedvesünkkel.
Halak
Bár a Halak jegyében születettek szeretnek egyfajta folytonosságban és
biztonságban élni, a kozmikus jelek arra utalnak, hogy valami újba
kell belekezdeniük 2010-ben. A szerelemben és a partnerkapcsolatban
több változást jeleznek a csillagok. A szinglik végre társra
lelhetnek, míg a kapcsolatban élők végre rászánhatják magukat egy
régóta érlelődő nagy beszélgetésre, még akkor is, ha ez valószínűleg
veszekedésbe torkollik. A Halak nagyon odaadóak tudnak lenni, ha a
partner kényeztetéséről van szó. Hiába keresnek mindig egy biztonságos
kikötőt, szeretnek elkalandozni a tenger felé is, vagyis erős kezű, de
okos partner kell melléjük, aki terelgeti őt a jó irányba. A helyes
taktika a damil lazára engedése, akkor a Halak visszatér, ha viszont
túl szigorúan akarjuk magunkhoz láncolni, egy megkeseredett, csalódott
társat kapunk. Ha ügyes a partner, akkor 2010-ben egy odaadó és
mindenre kész Halak vár rá.
Horoszkóp 2010! Jövő évi általános horoszkópodat itt találod. A pénzhoroszkópodat itt olvashatod.
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!