Vendéglős lesz a Forma-1-es pilótából

2010.05.05. Étterem tulajdonos lesz Alexander Wurz. Az egykori Forma-1-es pilóta a nagynénje olasz éttermét veszi át Bécsben, és egy barátjával próbálja meg az eddigi színvonalon, vagy még jobban üzemeltetni.

Alexander Wurzról azt eddig is tudtuk, hogy a száguldás a vérében van, de hogy az olasz konyha is a kedvencei közé tartozik, azt nem. A jelenleg szakértőként dolgozó egykori Forma-1-es pilóta a jövőben étteremtulajdonosként tevékenykedik majd, méghozzá Bécsben, a híres Naschmarkton, vagyis a nyalánkságok utcájában. A sportoló nagynénje, Judith Schindl 51 éven át vezette az itt található Piccini éttermet, de mivel 71 évesen már a nyugdíjra gondol, úgy döntött, hogy átadja az üzlet irányítását. A tradicionális olasz konyhával üzemelő vendéglő tehát Wurz kezébe kerül, aki üzlettársával, Christian Mendezzel folytatja a munkát. A szakember évekig a Williams istálló catering részlegének főnöke volt, vagyis a kisujjában van a konyhaművészet. A két új tulajdonos megpróbál új lendületet adni az étteremnek, de természetesen megtartják a hagyományos ízeket és az étlapon sem változtatnak sokat. Alexander Wurz kedvcsinálóként máris elárulta a kedvenc receptjét, ami a Salsiccia rizottó à la Wurz névre hallgat.
Hozzávalók:
50 g vörös hagyma
1 gerezd fokhagyma
300 g rizottó rízs
100 g pancetta sonka
200 g Salsiccia-kolbász
1/4 l vörös bor
1 l marhahúsleves
olívaolaj
parmezán
vaj

bors
Elkészítés módja: Az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát és a császárszalonnát olivaolajban megpirítjuk, majd hozzáadjuk a rizst. Ezt 14 percen át főzzük, miközben folyamatosan adjuk hozzá a marhahúslevest, amíg a lé el nem lepi a rizst teljesen. Az ízek fokozása érdekében negyedliter vörösbort is hozzáönthetünk. Miután lezártuk a gázt, parmezán sajtot és vajat adhatunk hozzá ízlés szerint. Végül egy külön edényben megsütjük a Salsiccia kolbászt, és a rizottóhoz adjuk, majd forrón tálaljuk.
Napi horoszkópodért kattints ide! Gondolatok az érettségiről. A pasi naplóját itt találod. Új trend: bugyi helyett tapasz. A részleteket itt olvashatod.

Megosztás

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!

  1. Regisztráció