A török kávé minden kávék atyja. Törökországban kortyoltak ugyanis először ,,feketelevest", és ma is egészen másképpen főzik az aromás italt, mint ahogy azt a legtöbben megszokhattuk. Az isteni nedűt itt nagyon finomra darált, friss kávéőrleményből készítik, és forrón, szűrés nélkül, a zaccal együtt szolgálják fel. Az ínyenc töröknek nincs más dolga, mint türelmesen megvárni, amíg a zacc leülepszik, majd élvezettel szürcsölni és csukott szemmel elmélyedni az élet nagy dolgaiban. Az édesítéssel sem kell bajlódnia: a kávét a cukorral együtt főzik fel, a csészébe pedig már édesen kerül. A tökéletes török kávéhoz vigyázni kell, ne forrjon túl a víz: ahogy buzogni kezd, azonnal leveszik a tűzről, és a főzés során keletkezett barna habbal együtt kínálják a vendégeknek.
A görögök a török kávét ,,honosították": átnevezték görög kávéra. A különbség ebben gyakorlatilag ki is merül. Természetesen a görögök ezt nem így látják, de igazságot - a többi görög-török kérdéshez hasonlóan - itt sem egyszerű szolgáltatni. Tény azonban, hogy ha a megfáradt utazó Görögországban érez késztetést az ősi kávé fogyasztására, nem szükséges Ankarába zarándokolni az élményért: nyugodtan kiülhet a pantheon elé.
A bécsi kávéházak hangulata legendás, főként a magyar fogyasztó szemében: ha hazánkban klasszikus kávéházról, hagyományos kávézási szokásokról esik szó, a többség még mindig a híres bécsi kávéházakra asszociál - ez pedig nagyban köszönhető annak, hogy a bécsi kávéházi kultúra bölcsője valóban az osztrák-magyar monarchia időszaka volt. Az osztrákok a kávébabot kevésbé pörkölik, a bab itt ezért jóval világosabb színű, mint máshol. Mivel pedig a kávé a pörkölés során veszít koffeintartalmából, a kevésbé pörkölt bécsi kávé valamivel erősebb is társainál, íze pedig savanykásabb, amit a tejszín és a méz tökéletes zamat-kavalkáddá egészíthet ki.
A német kávét könnyű - sokszor vízízű - kávénak tartják az erősebb zamathoz szokott fanatikusok. A megfigyelés nem alaptalan: a német kávézás a karlsbadi (Karlovy Vary) porcelánkannától indult, melyben a kávéőrleményen átcsepegő forró víz csak a hatóanyagok egy részét oldotta ki. Ettől az ital könnyed, frissítő, éppen a német ízlésnek megfelelő lett, viszont - híg, áttetsző állaga miatt - a legnagyobb jóindulattal is csak barnakávénak volt nevezhető. Mivel a német kávé gyengeségben már felveszi a versenyt az angol teával, nem csoda, hogy Németországban sokan ezt fogyasztják a könnyed uzsonnákhoz is.
Az olasz krémkávék és az eszpresszó messze földön híresek. A lágy, aromás kávéital olasz megszállottjai készítették az első igazi kávégépet is, melyek csakhamar az egész világot meghódították. A legismertebb olasz kávéital a cappuccino, melyet - az ínyencek szerint - az életben legalább egyszer saját hazájában kell megkóstolni. A szó maga több átalakuláson is átment, csakúgy, mint a kávékészítés szertartása. Az első cappuccino, a felgőzölt, habos tejjel megkoronázott eszpresszó kávé 1525-ben ,,főtt le". Neve az olasz ,,kapucni" (cappucio), vagyis csuklya névből származik. Névadói, a kapucínus szerzetesek - akiknek nevéből a magyar kapucíner szavunk is ered - nem kellett, hogy kitegyék a kapucínert kapucímernek: a cappuccino így is elterjedt, és lefőzte kávéelődjeit, a siker pedig a mai napig tart.
Amerika a legújabb típusú kávé hazája, ahol a mozifilmekből ismert, sokak által csak ,,poharas" vagy ,,gyors" kávénak hívott hosszú változatot isszák. A hosszú kávét tejjel fogyasztják, és valóban ,,hosszú": egy adag a fél litert is meghaladhatja. Szirupokkal, különböző tejfélékkel (sovány, laktózmentes, szója) ízesített változatait is az Újvilágban vezették be úttörő módon: a tengerentúlon a mai napig a legnépszerűbb ízek a karamellel vagy vaníliával megspékelt latte italok, de szezonális ajánlatként sokszor más, egyedi ízek is napvilágot látnak.
Angliában is a kávé amerikai változata hódít: Londonban minden második ember papírpoharas kávéval a kézben bandukol az utcán - szigorúan balra tartva, és nem is vágynak jobbra.
De kiruccanhatunk Kávéországba, ami ott van a konyhánkban, a formatervezett kávégépnek, és a kapszulába zárt frissen pörkölt, őrölt kávénak köszönhetően. Azoknak pedig, akik az otthoni kávézás meghittségét a nyári utazások alatt sem szeretnék nélkülözni, a Nespresso ötletes megoldást kínál: egy praktikus útitáskát, amiben kedvenc kávégépünk is útra kelhet velünk.
Napi horoszkópodat itt olvashatod. Szex és fagyi, kattints ide! A sztárok már a fülükbe is, olvasd el itt!
Hozzászólás előtt olvasd el a felhasználási feltételeinket!